Závotiné dr. Menner Julianna Miskolcon érettségizett, majd a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán logopédus tanári diplomát szerzett. 1975-ben férjével Sopronban telepedett le. Több mint harminc éve a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógia Karán tevékenykedik, egyetemi docensként a gyógy- és segítő pedagógia témában oktat. Pedagógiai tevékenysége elismeréseként 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
– A Menner ősök Brünn környékén éltek, egyik felmenőm, Menner József színműíró még ott született 1774-ben – mesélte Závotiné dr. Menner Julianna. – Az ő testvére volt Menner Bernát ükapám, aki a 19. század első évtizedeiben Tatán telepedett le, ahol gróf Esterházy Miklós udvari zenésze lett, kinevezése szerint „Director Chori Dominalis Tatae”, vagyis akkori szóhasználattal élve „hangász igazgató”. A tatai zeneiskola az ő nevét viseli. Két házasságából tizenegy gyermeke született, köztük a dédapám, Menner Adolf, aki 1846-ban a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott be. Tanulmányait félbeszakította a szabadságharc, beállt Görgey hadseregébe, ahol orvosi szolgálataival nagy érdemeket vívott ki. Diplomáját 1851-ben Pesten szerezte. A széles érdeklődési körű, öt nyelvet beszélő orvos életpályája Edelényben teljesedett ki, ahol előbb körorvosként tevékenykedett, majd megyei tiszti főorvosnak nevezték ki.
– Ma Miskolc egyik városrésze Pereces, egykor virágzó bányásztelepülés, ahol Richárd nagyapám gyógyszerész volt, egyúttal nagylelkű támogatója az úgy szociális, mint kulturális területen tevékenykedő Bányamécs Egyesületnek – folytatta a családtörténetet Závotiné dr. Menner Julianna. – Négy gyermeke közül Miklós bányamérnökként Sopronban végzett, főiskolásként neki is szerepe volt az 1921-es népszavazás sikerében. Zoltán gyógyszerész lett, majd 1945-ben német csengésű neve miatt begyűjtötték az oroszok, és egy szibériai munkatáborban lelte halálát. László jó nevű műépítész volt, míg édesapám, Menner Gábor jogot végzett, és nyugdíjazásáig a közigazgatásban dolgozott. Hitét, emberi tartását és derűjét megőrizve élete végéig ő volt az egész család bástyája. Édesanyám vendéglős család sarja, de oldalágon rokonságban voltak Baross Gábor „vasminiszterrel”. Nagyapám hosszú ideig bérelte a híres miskolci Hági éttermet. Édesanyámnak kiváló érzéke volt a művészetek iránt, ragyogóan rajzolt, amit Zsuzsa lányom vélhetőleg tőle örökölt. Büszke vagyok felmenőimre, akik – nyugodt szívvel mondhatom –, hogy mindnyájan értékteremtő emberek voltak.
Családi háttér: 1953-ban született Miskolcon. Édesapja pénzügyi revizorként, édesanyja pedig nyugdíjba vonulásáig egy középiskolai kollégium gazdasági vezetőjeként dolgozott. Férje, dr. Závoti József az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet igazgatója, illetve a Soproni Egyetem matematikaprofesszora volt. Zoltán fiuk közgazdász, elismert zenész, zeneszerző, egy hangszergyártó világcég hazai kereskedelmi igazgatója. Zsuzsa lányuk bölcsész, az ELTE BTK-n diplomázott norvég–angol szakon.
