– Édesapám passzív sportember volt, ami alatt azt értem, hogy imádta a sportot, elsősorban a labdarúgást, de csak mint néző – kezdte Szalay Tibor. – Ha itthon játszott az SVSE, akkor az volt a fix vasárnapi programunk, hogy apuval átsétáltunk a Rákóczira meccset nézni, majd később a bátyámmal már mi magunk is rúgtuk a „bőrt”, de csak kedvtelésből. A focipálya mellett vannak a teniszpályák, és egy alkalommal Nagy Antal a kezembe adott egy farakettet, aminek a nyelét a maga ütőfogására ő faragta ki. Tízéves koromban már az SVSE igazolt játékosa voltam, elsősorban Sopron újkori teniszéletének megteremtője, Conrad Kálmán foglalkozott velünk, fiatalokkal, illetve egyszer-egyszer Dörner László személyében eljött Budapestről Sopronba a teniszszövetség úgynevezett „vándoredzője” is. Ilyen előzmények után is szép sikereket értünk el, hisz 1984-től az SVSE teniszcsapatával, lényegében csak soproni, saját nevelésű játékosokkal több évig az NB I-ben szerepeltünk, sőt, az akkori csapattagok közül többen, így Babos Csaba, Janics György, Kelényi Ferenc, Pongrácz Kristóf és Várnagyi Gergely az én tanítványaim voltak.

Szalay Tibor mindmáig nem akasztotta szögre a teniszütőt, hiszen hetente minimum kétszer egyest vagy párost játszik, rendszerint nála sokkal fiatalabbakkal.

– A teniszbe én szinte belenőttem, hisz talán ötéves lehettem, amikor apu már levitt az SVSE pályájára, ahol a labdával való barátkozást még én is faütővel kezdtem – folytatta Szalay Miklós. – Méry István volt az első edzőm, és úgy emlékszem, még tízéves sem voltam, amikor Tatán már elindítottak egy korosztályos versenyen. Velem ellentétben apu kiváló versenyző típus, a meccseken rendre ki tudta hozni magából a maximumot, bennem pedig mindig is volt versenydrukk, úgyhogy eredményeket tekintve én a nyomába sem léphetek. Ezzel együtt én is voltam top tízes korosztályos játékos, és játszottam a Soproni Sörgyár csapatának tagjaként a szuperligában, ahol apu mellett többek között a magyar női teniszválogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Babos Csaba is a csapattársam volt. Levezetésként még Ausztriában, az ottani Bundesligában játszottam két idényt, manapság pedig, ha időm engedi, apuval ütünk egy-egy órát. Nagy boldogság, hogy Márk fiam is elkezdte a teniszt, egykori csapattársam, Steiner László az edzője, akinél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna.