Dr. Barabitsné Koch Edit az Isteni Megváltó Leányai Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet, majd hosszú évekig Fertőrákoson tanított és több mint négy évtizeddel ezelőtt a nevelőotthonból ment nyugdíjba. Néhány éve Emlékeim… címmel megírta családja történetét.
– Apai felmenőimről viszonylag keveset tudok, Koch Jenő nagyapám, aki a félszerfalvi (Hirm) cukorgyárban volt művezető, korán meghalt – kezdte dr. Barabitsné Koch Edit. – A családi tragédia folytatódott, hamarosan a nagymama, Grafl Borbála is meghalt, így maguk után hagytak hat árva gyereket. Köztük volt az én édesapám, Koch Ferenc is. Tizenkét éves volt, amikor Sopronba került egy Heinz nevű pékmesterhez. Egy lakatosmesternél tanult szakmát, majd a GYSEV-hez került, itt végigjárva a ranglétrát később a műhely főművezetője lett. Apu kiváló labdarúgó volt, kislányként rendszeresen ott ültem az SVSE lelátóján, és még ma is a fülemben cseng a szurkolók buzdítása: hajrá Franci, ez volt édesapám beceneve, hajrá Ticska, hajrá Nyörgő.
– 1941-ben a fertőrákosi plébános keresett meg, hogy menjek az ottani iskolába tanítani, német nyelven – folytatta dr. Barabitsné Koch Edit. – Az első fizetésem kétszáz pengő volt, amiből rögtön vettem magamnak egy kerékpárt, a téli hónapokat leszámítva ezzel jártam dolgozni. Egy fiatalember, akit már egy balekbálról ismertem, többször is elkísért, jött mellettem a maga biciklijével. Az akkor még főiskolás fiút Barabits Elemérnek hívták, aki két évvel később édesapámtól megkérte a kezem. Az esküvőnk pontosan 75 évvel ezelőtt, augusztus 26-án volt a domonkos templomban. Az esküvői fotót Diebold Károly készítette, mi pedig hamarosan elutaztunk nászutunkra, a lillafüredi Palota Szállóba. Itt és ekkor azonban hosszú időre véget is ért a szép álom, férjem SAS behívót kapott, kikerült a keleti frontra, majd jött a meghurcoltatás az ötvenes években. De mindenért kárpótolt bennünket az a sok-sok elismerés és megbecsülés, amit férjem a munkásságáért kapott – fogalmazott meghatottan Edit asszony, akinek a nevét egy a férje által nemesített ezüstfenyő is viseli, a Picea pungens Edit.
Családi háttér: 1921-ben született Sopronban, a Domonkos utca 11. számú házban. Édesapja a GYSEV-nél dolgozott, édesanyja kitanulta a bőrdíszművességet, de a házasságkötést követően otthon nevelte a gyerekeket, vezette a háztartást. Férje dr. Barabits Elemér okleveles erdőmérnök, nemzetközileg is elismert, Magyar Gyula-nagydíjas növénynemesítő volt. Mindkét fia az apa nyomdokába lépett, Elemér Székesfehérváron, Miklós Sopronban él. Edit lánya vállalkozó, ruhatervező, a Könnyűipari Főiskolán diplomázott, családjával jelenleg Tompán él.
