Családi kötelék a foci
| Pluzsik Tamás
Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Ifjabb Pinezits Máté a sport, a labdarúgás iránti rajongását az édesapjától, Pinezits Mátétól örökölte.
– Emlékeim szerint a szülőfalumban, Kópházán kezdtem el focizni, talán 1968-ban – kezdte Pinezits Máté. – A magyar labdarúgás nagy korszaka volt még az az időszak, hisz két évvel előtte az angliai világbajnokságon Bene, Farkas és Mészöly góljaival három egyre vertük a világbajnok brazil válogatottat. Lelkesedtünk a fociért, Albert, Göröcs, Sipos, ők voltak a példaképeink. Abban az időben a faluban szinte minden utcának volt egy-egy kölyökcsapata, melyek az akkori NB I-es klubok neveit viselték – mi voltunk a Vasas. Természetesen játékosneveket is fölvettünk, így lettem én Machos, akire játékosként talán már kevesen emlékeznek, pedig annak idején néhányszor játszott a Puskás-féle Aranycsapatban is. Még ma is sokan Machosnak neveznek, egy alkalommal jött hozzánk egy régi barátom, aki felhívott telefonon, hogy biztos rossz címet adtam meg neki, mert nem találja a nevemet a kapucsengőn. Sokat köszönhetek a focinak, még akkor is, ha különösebb sikert kópházi színekben soha nem értünk el, de hálás vagyok egykori edzőimnek, többek között Sift „Tutunak” és Szabó „Szatyának”, hogy nemcsak a sport szeretetére, hanem emberségre is neveltek bennünket.
– Édesapámtól nemcsak a keresztnevét, hanem a sport, ezen belül labdarúgás imádatát is örököltem. Emlékezni természetesen nem emlékszem rá, de a családi fotóalbum tanúsága szerint az első születésnapomra már egy focilabdát kaptam – kapcsolódik a beszélgetésbe ifjabb Pinezits Máté, aki jelenleg az MTK U16-os csapatának a vezetőedzője. – Tízéves voltam, amikor az SLC feljutott az első osztályba, édesapámmal mi ettől fogva minden hazai meccsen ott voltunk, gyakran még idegenbe is elutaztunk. Fanatikus szurkolói voltunk a soproni csapatnak, emlékszem az egyik vereség után hangosan sírtam az oldalvonal mellett. Később fociztam az SVSE-ben, majd a Matávban, de beláttam, hogy komoly eredményt játékosként nem fogok elérni, ezért a tanári diplomám megszerzését követően úgy döntöttem, hogy az edzői pályát választom. Ez talán nem volt rossz döntés, hisz több korosztályos, illetve utánpótlás válogatott tanítványom is van már.