„Büszke vagyok soproniságomra”

Gerencsér (született: Farkas) Veronika 10 éves Márta nővére annak idején olyan babát kért a Jézuskától, aki tud sírni és mozogni. Amikor 1932. december 23-án megszületett a kishúga, Veronika, és odatették a karácsonyfa alá, nagy volt az öröm. Gerencsér Veronika a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-ben fizika–matematika szakos tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pedagóguspályája Lövőn indult, majd a Soproni Állami Tanítóképzőben oktatott, ezt követően pedig 1975-ig a Martos Flóra Gimnázium tanára volt, amikor férje tanszékvezetői megbízatást kapott a Földmérési és Földrendezési Főiskolán. Ekkor az egész család Székesfehérvárra költözött. Húsz évig az ottani Ybl Miklós Gimnáziumban oktatta a diákokat, majd nyugdíjasokként tértek haza Sopronba, mert mint mondja, „aki a Lövérek levegőjét szívta, vágyik annak szíve vissza!”.

– Apai nagyszüleim, Farkas Dénes és a tízgyermekes rábacsécsényi családból származó Virág Julianna nagyanyám Farádon, egy nádfedeles, úgynevezett „kontyos” házban élt – kezdte Gerencsér Veronika. – Három gyermekük közül a legkisebbet korán elvesztették, a legidősebb pedig hősi halált halt az első világháborúban. Farkas János édesapám már fiatal korában elkötelezte magát a vasút mellett, előbb Sopronban, később pedig Kapuváron volt állomásfőnök. Édesapám első felesége a cseh származású Hlavatsek Gertrúd volt, de két gyermeküket, Jóskát és Mártát nem tudták együtt fölnevelni, mert Trudét fiatalon elragadta a spanyolnátha. Özvegy édesapám Sopronban ismerkedett meg édesanyámmal, Edelmayer Rózával, akivel együtt neveltek fel Gyula bátyámmal együtt mind a négyünket.

– Anyai felmenőim sopronhorpácsiak voltak, Bánn Rozi dédanyám 1843-ban született – folytatta Gerencsér Veronika. – A családi legendárium szerint kislányként arra is volt gondja, hogy a Bécs felé menekülő és gyakran rekviráló Jellasics katonák elől elrejtse legnagyobb kincsét, egy gyönyörű ünneplő ruhácskát. Dédanyám 1861-ben kötött házasságot Holler Ferenccel, akivel előbb Undra, majd miután egy tűzvészben mindenük odaveszett, Sopronba költöztek. Nagyszüleim, Holler Rozália és Edelmayer Gyula szabómester házassága a messzi múltból is biztató fényt áraszt a családunkra, szeretettel emlékezem rájuk, esküvőjük 1891. február 2-án volt a Szent György-templomban. Nagyapa úri- és egyenruha-szabósága a Kisvárkerületen volt, és amikor jól ment az üzlet, a segédeken és az inasokon kívül napszámosok, úgynevezett napszabók is dolgoztak a műhelyében. Nagyapa büszkén mesélte, hogy fiatal korában megfordult a bécsi Hofburgban is, ahol Ferenc József udvari szabója mellett dolgozott. Kiskoromtól kezdve büszke vagyok arra, hogy soproni vagyok, amit édesanyámnak is köszönhetek, aki városházi dolgozóként aktívan részt vett a soproni népszavazásban, hogy Sopron magyar maradjon. 

Családi háttér: 1932-ben született Sopronban. Édesapja a GYSEV soproni üzletigazgatóságának igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba, édesanyja a városházán dolgozott, később pedig vezette a háztartást, és nevelte a négy gyereket. Férje, dr. Gerencsér Miklós tanszékvezető főiskolai tanár, okleveles földmérő mérnök volt. Négy gyermekük közül Gábor járműipari mérnök, Tamás tervezőgrafikus, Miklós geofizikus–informatikus, Zoltán pedig közgazdász–tanár.