Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Aranydiplomás tanárnő
Horváthné Simon Gizella Fotó: Pluzsik Tamás

„Akarni és tenni kell a jót, mely végigrezeg a világon”

Aranydiplomás tanárnő

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Követte egykori osztályfőnöke példáját Horváthné Simon Gizella. A brennbergbányai általános iskola egykori igazgatója nemrég vette át aranydiplomáját. Lapunknak mesélt a 70-es évek iskolájáról és tanári hitvallásáról is.

– Édesanyám varrónő, édesapám pedig útőr volt Vitnyéden, úgyhogy nem családi indíttatás nálam a pedagógus pálya – kezdte történetét Horváthné Simon Gizella. – Édesapámat nagyon korán elvesztettem, négyéves voltam, amikor édesanyám újra férjhez ment, nevelőapám vendéglős volt. Hálás vagyok a sorsnak, hisz kiváló tanáraim voltak, ma is szeretettel és hálával emlékszem Énekes Lenkére, aki Vitnyéden, az ottani általános iskolában volt az osztályfőnököm. Felnéztünk rá, nemcsak mi, kisdiákok, de lényegében az egész falu, hisz ő volt a település egyszemélyes kulturális centruma. A kapuvári gimnáziumban Szabó József volt számomra az egyik meghatározó személyiség, de szinte az egész tantestületet felsorolhatnám, hisz mindnyájan szívvel és igaz lélekkel tanítottak, formáltak bennünket.

Horváthné Simon Gizella az érettségi után képesítés nélküli pedagógusként Fertőendréden kezdett el tanítani, majd hamarosan beiratkozott a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ahol a munka mellett magyar–orosz szakos tanári oklevelet szerzett. – Időközben férjhez mentem, egy máig emlékezetes vitnyédi búcsúban ismerkedtünk meg Gyulával, aki Hövejről származott, de már hosszú ideje Kanadában élt. Csábított engem is az Újvilágba, de végül én győztem meg Gyulát, hogy jöjjön haza, teremtsünk itthon egy új világot, egy új családot, ami az ő haláláig két fiunkkal együtt példásan működött is.

Az 1977-es tanévet már Brennbergbányán kezdte Gizella, ahol követve egykori vitnyédi, általános iskolai osztályfőnöke példáját, ő is a település egyik kulturális motorja lett.

– Akkor még lajtos kocsival hordták a faluba a vizet, az idősebbek, de még a középkorúak közül is sokan nem beszéltek magyarul, a katonák Görbehalomnál megállították a buszt, és minden alkalommal igazoltattak bennünket. Ezzel együtt szerettem ott, egy gyönyörű környezetben lévő, jól megépített iskolának lettem az igazgatója 1990-ben.

Az immáron aranydiplomás tanárnő, akit egyik fia, valamint több tanítványa is követett a pedagógus pályán, egy rövid mondatban foglalja össze életfilozófiáját: akarni és tenni kell a jót, mely végigrezeg a világon. Az alkotó munkát nyugdíjasként sem hagyta abba Horváth­né Simon Gizella, aktív tagja nemcsak az Alpok Képzőművészeti Körnek, de a hagyományőrző brennbergi Borbála Kórusnak is.

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.