Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Arany Katedra-díjas óvónő
Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet fotó: Pluzsik Tamás

„Édesapám örök szerelme volt a szőlő”

Arany Katedra-díjas óvónő

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet, mint tehetséges zongorista, eredetileg zenei pályára készült, bár az is megfordult a fejében, hogy továbbviszi a szőlész–borász családi tradíciót. Végül az élet más irányba sodorta, és miután Kecskemét és Szarvas mellett Sopronban is megnyílt a felsőfokú óvónőképzés, ezt a hivatást választotta. Óvónői pályafutását Újkéren kezdte, majd hamarosan Sopronba helyezték. Közel ötvenéves pedagógusi pályáját a Hársfa sori tagóvoda vezetőjeként fejezte be, és vonult nyugdíjba. Arany Katedra-emlékplakettel is kitüntették.  

– Apai felmenőim nagy valószínűséggel még Mária Terézia idejében Bajorországból, München környékéről érkeztek Magyarországra – kezdte Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet. – Petten­koffer Sándor nagyapám a kiegyezést követő évben született Csákváron. Már fiatalon elkötelezte magát a szőlészet és a borászat mellett, ezért miután átvette gazdász oklevelét a Magyaróvári Gazdasági Akadémián, tovább folytatta tanulmányait, és Budapesten elvégezte a Magyar Királyi Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamot, mely okleveles szőlész–borász címet adott. Később, immáron elismert szakemberként oktatója is lett egykori alma materének. Dolgozott többek között Albrecht főhercegnél, volt a budafoki pincemesteri iskola igazgatója, 1921-ben kinevezték szőlészeti és borászati főfelügyelőnek, az államosítást követően pedig a Villányi Állami Gazdaságnál volt főkertész. Sok szakkönyve közül A borászat kézikönyve című terjedelmes munkáját, a „nagy Pettenkoffert”, a borászat bibliájáként is emlegetik.

– Édesapám, Pettenkoffer László folytatta a családi tradíciót, ő is a szőlészet–borászat elkötelezettje lett – tette hozzá Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet. – Gyakornokként az 1930-as években került Sopronba, majd később a bánfalvi iskolában tanított, ami abban az időben szőlészeti és borászati szakiskola volt. Itt kapott szolgálati lakást is, hamarosan ő lett az iskola igazgatója. Jó barátja volt Csatkai Endre, együtt gyűjtötték a régi borászati eszközöket. A háború után kitettek bennünket a szolgálati lakásból, édesapám állása is megszűnt, de mint kiváló szakembert hamarosan kinevezték szőlészeti–borászati főfelügyelőnek. Azon munkálkodott, hogy a Soproni borvidék ismét visszanyerje régi rangját és becsületét, amiért az volt a „hála”, hogy egyszer csak jöttek a bőrkabátos ÁVH-sok, aranyat keresve feldúlták a lakásunkat, majd apámat bilincsbe verve elvitték. Örök szerelmének megmaradt a szőlő, de hivatásszerűen később a növényvédelemmel foglalkozott. 

Családi háttér: 1942-ben született Sopronban. Édesapja tanár, szőlész–borász, növényvédő szakember volt. Édesanyja a háztartást vezette. Férje, a 2014-ben elhunyt Kuszák Péter kiváló sportember, okleveles faipari mérnök volt. Gabriella lányuk édesanyja hivatását követve óvónő, Adrienne pedig egy soproni vinotékában eladó. 

Kapcsolódó cikkek

Az éltető szeretet erejével

2019. 12. 18. | Pluzsik Tamás

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.