Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet, mint tehetséges zongorista, eredetileg zenei pályára készült, bár az is megfordult a fejében, hogy továbbviszi a szőlész–borász családi tradíciót. Végül az élet más irányba sodorta, és miután Kecskemét és Szarvas mellett Sopronban is megnyílt a felsőfokú óvónőképzés, ezt a hivatást választotta. Óvónői pályafutását Újkéren kezdte, majd hamarosan Sopronba helyezték. Közel ötvenéves pedagógusi pályáját a Hársfa sori tagóvoda vezetőjeként fejezte be, és vonult nyugdíjba. Arany Katedra-emlékplakettel is kitüntették.
– Apai felmenőim nagy valószínűséggel még Mária Terézia idejében Bajorországból, München környékéről érkeztek Magyarországra – kezdte Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet. – Pettenkoffer Sándor nagyapám a kiegyezést követő évben született Csákváron. Már fiatalon elkötelezte magát a szőlészet és a borászat mellett, ezért miután átvette gazdász oklevelét a Magyaróvári Gazdasági Akadémián, tovább folytatta tanulmányait, és Budapesten elvégezte a Magyar Királyi Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamot, mely okleveles szőlész–borász címet adott. Később, immáron elismert szakemberként oktatója is lett egykori alma materének. Dolgozott többek között Albrecht főhercegnél, volt a budafoki pincemesteri iskola igazgatója, 1921-ben kinevezték szőlészeti és borászati főfelügyelőnek, az államosítást követően pedig a Villányi Állami Gazdaságnál volt főkertész. Sok szakkönyve közül A borászat kézikönyve című terjedelmes munkáját, a „nagy Pettenkoffert”, a borászat bibliájáként is emlegetik.
– Édesapám, Pettenkoffer László folytatta a családi tradíciót, ő is a szőlészet–borászat elkötelezettje lett – tette hozzá Kuszákné Pettenkoffer Erzsébet. – Gyakornokként az 1930-as években került Sopronba, majd később a bánfalvi iskolában tanított, ami abban az időben szőlészeti és borászati szakiskola volt. Itt kapott szolgálati lakást is, hamarosan ő lett az iskola igazgatója. Jó barátja volt Csatkai Endre, együtt gyűjtötték a régi borászati eszközöket. A háború után kitettek bennünket a szolgálati lakásból, édesapám állása is megszűnt, de mint kiváló szakembert hamarosan kinevezték szőlészeti–borászati főfelügyelőnek. Azon munkálkodott, hogy a Soproni borvidék ismét visszanyerje régi rangját és becsületét, amiért az volt a „hála”, hogy egyszer csak jöttek a bőrkabátos ÁVH-sok, aranyat keresve feldúlták a lakásunkat, majd apámat bilincsbe verve elvitték. Örök szerelmének megmaradt a szőlő, de hivatásszerűen később a növényvédelemmel foglalkozott.
Családi háttér: 1942-ben született Sopronban. Édesapja tanár, szőlész–borász, növényvédő szakember volt. Édesanyja a háztartást vezette. Férje, a 2014-ben elhunyt Kuszák Péter kiváló sportember, okleveles faipari mérnök volt. Gabriella lányuk édesanyja hivatását követve óvónő, Adrienne pedig egy soproni vinotékában eladó.