Harsányi József az általános iskolát követően a 403-as szakmunkásképzőben folytatta tanulmányait. Szívesen emlékezik Delbó György tanár úrra, aki az elektrotechnikát tanította, míg a villanyszerelés szakmai titkait a város egyik legjobb mesterétől, Zeberer Hugótól sajátította el. Az egykori tűgyárból indult szakmai pályafutása, melyet követően több munkahelye is volt, jelenleg egy tömítéstechnikával foglalkozó cégnél villanyszerelőként dolgozik.
– Sajnos nem végeztem családfakutatást, így a felmenőimet csak két generációig tudom visszavezetni – kezdte Harsányi József. – Apai nagyszüleim Miskolcon éltek, Harsányi Barna nagyapám bányász volt. Abban az időben Miskolc környékén több bányaüzem is működött, például a Lyukó, a Csanyik, a Köpüs, melyek elsősorban a diósgyőri vasgyárat látták el szénnel. Sajnos egy bányaszerencsétlenség következtében nagyapa a lábán olyan súlyosan megsérült, hogy lerokkantosították, amibe nehezen törődött bele, hamarosan meg is halt. Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy édesapám még csak a bánya közelébe sem akart menni, ezért a kocsilakatos szakmát tanulta ki, aminek abban az időben nagy becsülete volt. Vasúti járművek javítása volt a fő feladata, de figyelme és érdeklődése egyre inkább a gőzmozdonyok felé fordult, melyeket előbb csak javított, majd letette a gőzmozdonyvezető vizsgát, azaz korabeli szóhasználattal élve „füstös ember” lett. Közbejött azonban a katonaság, a határőrséghez vonultatták be, ami akkoriban 27 hónap szolgálattal járt. A kiképzést követően Miskolctól sok száz kilométerre, az ország addig számára ismeretlen részébe, Sopronba vezényelték.
– Apám beleszeretett Sopronba, nyilván nem a szigorú szolgálatok alatt, hanem azokon a néhány órás kimenőkön, amikor nézelődhetett a városban, netán beülhetett a Pannónia Szálloda legendás Fehér-termébe – folytatta Harsányi József. – Sopron az ötvenes évek második felében persze nem úgy nézett ki, mint manapság, a háború nyomait még magán viselő zárt város volt, ennek ellenére a leszerelését követően édesanyámmal együtt elhagyták szülővárosukat, és Sopronba költöztek. Nagy szerencséjük volt, Németh József egykori huszárszázados adott ki nekik egy kis szobát, és egyúttal melléjük is állt. Édesapám a MÁV-nál helyezkedett el mozdonyvezetőként, eljutott a szakma csúcsára, hisz vezethette a magyar ipar egyik büszkeségét, a 424-es gőzmozdonyt, amit a legendás finn csodafutóról Nurminak is neveztek. Ma az általa is irányított „gép” a fertőbozi állomáson van kiállítva mint „szobormozdony”. Anyai nagyapámtól, Kissimon Gyulától a kiskert szeretetét örököltem, így ha tehetem, „túrom a földet” a legendás 56-os őrház közelében lévő telkemen, néhány száz méterre a határtól, ahol egykor apám is szolgált, és aminek lényegében köszönhetem, hogy soproni lettem.
Családi háttér: 1961-ben született Miskolcon. Édesapja mozdonyvezető volt, édesanyja pedig szakácsnőként dolgozott. Eszter lánya építészmérnök, Beáta pedig egy ruházati boltban dolgozik Ausztriában.
