Kiss István villanyszerelő-mester számára egyaránt fontos volt a szakma szeretete és a munka becsülete mellett a közösségi szerepvállalás is, hisz négy cikluson át volt a Sopron és Környéke Ipartestület választott alelnöke. Veronika lánya és Balázs fia tovább haladnak az általa megkezdett úton – szakmailag és emberileg egyaránt.
– Semmi szülői példa vagy ráhatás nem volt az én pályaválasztásomban, sokkal inkább a családunk egyik kedves barátja, a fiatalon, egy Sopronban rendezett gyorsasági motorkerékpár-versenyen balesetben elhunyt Mészáros Károly beszélt rá a villanyszerelő szakmára, amiért így utólag is nagyon hálás vagyok neki – mesélt pályaválasztásáról Kiss István. – Sokszínű, sokrétű hivatás, melynek elsajátításához persze olyan ragyogó tanárok is kellettek, mint például Delbó György, aki a szakrajzot és az elektrotechnikát tanította, vagy Kiss L. Sándor, aki az anyagismeretet és Fekete László, aki a magyart és a történelmet oktatta, de még hosszan sorolhatnám kedves és nagy tudású tanáraimat. A tanulás és a sport, ez töltötte ki tinédzser éveimet, fogalmazhatok úgy is, hogy egészítették ki egymást. Kézilabdáztam, Szűcs Géza tanár úr volt az edzőnk, akitől fegyelmet, céltudatosságot, nem utolsó sorban pedig „jó szöveget” is tanulhattunk, de neki köszönhetem azt is, hogy katona éveim alatt az akkor NB I-es Győri Textiles kapuját is védhettem. Szinte napra pontosan negyven évvel ezelőtt lettem magánvállalkozó, először csak az egykori KPVDSZ, vagy a soproni köznyelv szerint „hatszázágyas” üdülőben lévő főállásom mellett, méghozzá magyarfalvi telephellyel. A tanács ipari osztályának nagy hatalmú vezetője ugyanis azt mondta: „Fiatal barátom, van Sopronban elég villanyszerelő, szám szerint négy, maga menjen vidékre!”…
– Apa kreativitása mindig is példa volt előttem – kapcsolódott a beszélgetésbe Balázs –, hisz ő szerényen elhallgatja, hogy számtalan nagy munkája mellett ő volt például a kezdeményezője a Felsőbüki Nagy Pál utcában ma is funkcionáló szolgáltatóház létrejöttének, ahol az első önálló műhelye is volt, lényegében onnan nőtt ki az a családi vállalkozás, melybe immáron mi, gyerekek is bekapcsolódhattunk. Először csak a nyári szünetekben sürgölődtem apa körül, persze fontos motiváció volt az is, hogy az így kapott pénzből vehettem első kerékpáromat, majd a fényképezőgépemet is, hogy aztán fokról fokra tanuljam meg a villanyszerelő szakmát, letegyem a mestervizsgát, így ma lényegében én viszem a villanyszerelés vonalat.
– Apa pedig leveszi a vállunkról a rendkívül időrabló ügyintézést, az adminisztrációt és a pénzügyi vonalat – fogalmazott a szakmenedzseri és közgazdasági diplomával is rendelkező Veronika. – És ami nagyon lényeges: nem kreált belőlünk egyből főnököt, mindent meg kellett tanulnunk, bár lány létemre mindig is műszaki érdeklődésű voltam, hiszen annak idején a legó volt a legkedvesebb játékom. Csakúgy, mint Balázs, a nyári szünidőket én is a Höflányi utcai boltban töltöttem, sőt év közben is szinte oda mentem haza, ott nőttem fel, ma pedig a cégen belül én vezetem a Faraktár utcai üzletünket.
– Büszke vagyok a gyerekeimre – zárta Kiss István –: a kisujjukban van a szakma, úgy a villanyszerelés, mint a bolt ügymenete, viccesen szoktam is mondani, hogy én már csak a pont vagyok az „i” betűn…
