– Évtizedekkel ezelőtt ez a riport készülhetett volna úgy is, hogy úgymond én vagyok az „alma”, hisz édesapám is autószerelő-mester volt, aki műhelyét 1933-ban alapította – kezdte a visszatekintést a lassan évszázados családi műhely történetére Feldinger György autószerelő-mester. – Talán mondanom sem kell, hogy amit apu csinált, de amit még én is, amikor aztán átvettem tőle a műhelyt a Rákóczi Ferenc utca 3-as számú ház udvarán, az egészen más világ volt. Alkatrészeket, célszerszámokat készítettünk, ami azt je­­lentette, hogy más mesterséghez is érteni kellett. Kevés autó volt a vá­­rosban, csak ebből nem lehetett volna megélni, ezért javítottunk kerékpárokat, motorokat és szinte mindent, ami a házban vagy a ház körül elromlott. Egyik fix kuncsaftunk volt például Varvasovszky főorvos úr, akire még én is jól emlékszem: nyáron is finom bőrkesztyűben vezetett, és semmi pénz­­ért nem nyitotta volna föl a mo­­torháztetőt, a legkisebb hibával is hozzánk jött.

– Apám szigorú és következetes ember volt, az ötvenes évek­­ben nem állt be a szövetkezetbe, emiatt aztán nekem mint „maszek gyereknek” lettek is hátrányaim – tette hozzá. – Protekció kellett ahhoz, hogy fölvegyenek a gépipari technikumba, továbbtanulásról szó sem lehetett, amit aztán nem is bántam, hisz alig nőttem ki a tinédzser korból, amikor édesapám meghalt, így nekem kellett átvenni a mű­­helyt. Ekkor jöttek az újabb problémák, sok régi kuncsaft talán nem bízott bennem, túl fiatalnak tartottak, a céges kocsikat pedig nem hozhatták maszekhoz, azokat a legkisebb hibával is a szövetkezetbe kellet vinni. Fejlesztettem, modernizáltam, új helyre költöztünk, de ebben már nagy segítségemre volt a fiam, aki szép lassan át is veszi, pontosabban már át is vette tőlem a stafétabotot.

– Igen, az élet ismétli önmagát – folytatta Feldinger Mihály, aki nevét a cégalapító nagyapától örökölte (ő éppen egy héttel azelőtt halt meg, mint ahogy unokája meg­­született). – Ahogy cseperedtem, úgy lett egyre in­­kább a mű­­hely a játszóterem. A töb­­bi gyerekkel ellentétben én nem lendkerekes kisautókat tologattam, hanem igazi autók bűvkörében éltem, így aztán amikor pályaválasztásra került a sor, nem volt kérdés, hogy édesapámhoz hasonlóan én is a műhely hívó szavára hallgatok.