– Nekem szülői indíttatásom nem volt az erdőmérnöki pálya felé, hisz akkori szóhasználattal élve édesapám könyökvédős hivatalnok volt, a komáromi járási hivatal iparügyi csoportjának volt a vezetője – mesélte a pályaválasztás kezdetéről dr. Rónai Ferenc gyémántokleveles erdőmérnök, a Soproni Egyetem Eötvös Loránd-díjas nyugalmazott mechanika professzora. – Volt viszont egy nagyon kedves barátom, Adorjáni Feri, akivel ha tehettük, minden szabadidőnket a környező kisbéri és nagybéri erdőkben töltöttük, nagyokat csatangoltunk, amiben fő támaszunk a kerületvezető erdész, illetve az erdőgondnok volt. Mindezekkel együtt Feri barátommal együtt orvosi pályára készültünk, talán ebben szerepük volt bencés tanárainknak is. Nemrég került a kezembe Gróh Gyula professzornak a kémia könyve, ebből készültünk a felvételire, mígnem egy alkalommal elmentünk az orvosi egyetemre egy anatómia gyakorlatra, és ez volt az a pont, ami megfordította az életemet: eldöntöttem, ezt én nem szeretném csinálni. Így aztán Ferivel együtt Sopronba jelentkeztünk, mindkettőnket föl is vettek, igaz, ő az első év után mégis az orvosi pályát választotta.
– Nekem sokkal egyszerűbb volt a válasz a „mi leszek, ha nagy leszek?” kérdésre, hisz nemcsak az apám, hanem anyai nagyapám, Kulacsy János is erdőmérnök, sőt, ő egyúttal tanárelődöm is volt az évtizedek során többször is nevet cserélő erdészeti technikumban – vette át a szót ifj. dr. Rónai Ferenc. Ő édesapja nyomdokaiba lépett, hisz három és fél évtizedig oktatója, 25 évig pedig az igazgatója is volt a Roth Gyula Erdészeti és Faipari Szakképző Iskolának. – Az erdész tradíció annyiban folytatódik a családban, hogy Gergő fiam is erdésztechnikusi oklevelet szerzett, de őt „elrabolták” a dísznövények, így végül is kertészmérnöki diplomát szerzett.