Megrongálódott szobrokat varázsolnak újjá, adják vissza eredeti formájukat, végveszélybe került műemlék épületeket állítanak helyre – Baranyai László és Baranyai Gábor, apa és fia értéket mentenek és értéket alkotnak.
– A történelem is közrejátszott abban, hogy a kőfaragó szakmát választottam – fogalmazott a pályaválasztásáról Baranyai László kőfaragómester. – Édesapám asztalosmester volt, 1956-ban tevékenyen részt vett a forradalom eseményeiben: tagja volt a Soproni Nemzeti Tanácsnak, a Soproni Központi Munkástanács elnökeként pedig sztrájkokat, munkásgyűléseket szervezett. Mindezt természetesen nem bocsátotta meg neki a későbbi hatalom. Miután letöltötte börtönbüntetését, a Soproni Műemléki Vállalatnál helyezkedett el. Gyakran látogattam őt, így lettem figyelmes a szomszédos műhelyben dolgozó kőfaragókra, akiknek munkáját nagy tisztelettel szemléltem. Ott fogalmazódott meg bennem a kőhöz, a kőfaragáshoz való vonzódás gondolata, melyet egy emberöltőnyi munka követett.
Baranyai László a kezdeti lépéseket a kőfaragás útján Budapesten, az Építőipari és Kőfaragó Vállalatnál tette meg, majd az ott töltött tanulóéveket a kőfaragó és épületszobrász vizsga követte. A budapesti időszak alatt több jelentős épület felújítási munkáin vett részt, így például az Országház műemléki rekonstrukcióján, de dolgozott a Magyar Rádió épületén, valamint a közgazdasági egyetem szobrainak helyreállításán is. A fővárosban az ország legjobb mestereitől tanulta a szakma fortélyait.
– A budapesti éveket követően a soproni Műemléki Felügyelőségen folytattam munkámat, mely ebben az időben a belváros felújításán dolgozott – mondta a kőfaragómester. – Ekkor a szobrászműhelyt a Munkácsy-díjas Szakál Ernő vezette, akivel sok szép közös munkánk volt. Önálló kőfaragó műhelyemet közel négy évtizeddel ezelőtt alapítottam meg.
– Nem tudom másképp megfogalmazni, mint hogy én egyszerűen beleszülettem a kőfaragó mesterségbe – kapcsolódott a beszélgetésbe az építőmérnöki diplomával is rendelkező Baranyai Gábor, aki édesapjához hasonlóan maga is kőfaragómester. – Édesapám volt a tanítómesterem, az általános iskola alsó tagozatára jártam, amikor az udvarunkon már nagy élvezettel követ faragtam. Még húszéves sem voltam, amikor első önálló munkámként elkészítettem a Kecske-templom szentélyének egyik mérmű-rekonstrukcióját. Édesapámmal sok közös munkát végeztünk, melyek elsősorban Sopronhoz kötődnek. Az elmúlt néhány év során a legbüszkébbek talán a Mária-oszlop restaurálására, a pálos kolostor kőfaragómunkáira, valamint a Storno-kereszt megmentésére vagyunk.
