Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

A zene összeköti Kisséket
Ifj. Kiss Károly, Kiss Károly és Kiss Katalin Fotó: Pluzsik Tamás

A zene összeköti Kisséket

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. Az apa, Kiss Károly a soproni OTP fiókvezetője volt, Károly fia nyelvtanár, Katalin lánya pedig oboaművész. Három különböző életút, ami egy ponton találkozik, ez pedig a zene.

– Édesapám a Lomositz Pál által vezetett GYSEV férfidalárdában énekelt, édesanyám úgyszintén szerette a zenét, így az természetes volt, hogy engem is beírattak a zeneiskolába – mesélte Kiss Károly. – A felvételi Mühl Ali bácsinál volt, aki leütött a zongorán két billentyűt, majd megkérdezte tőlem, hogy „Na, kisfiú, melyik volt a magasabb hang?”. Aztán ezt megismételte, de már csak fél hang különbséggel, és amikor erre is helyesen válaszoltam, azt mondta: „Ennek a gyereknek jó füle van, tanuljon hegedülni!”. Jól emlékszem, abban az időben nem lehetett feles hegedűt kapni, alig értem el a normál hegedű nyakát, de Hoffer Ottó tanár úr nagyon türelmes volt velem. Talán maradtam is volna a vonós hangszerek mellett, ha Sinkó Ferenc kürttanár el nem csábít egy alkalommal az ő órájára, ahol mondhatom, hogy „ott ragadtam”. Hamarosan Friedrich Andrással és Grábner Józseffel együtt már tagjai lettünk a Maros Ernő vezette Soproni Központi Textiles Zenekarnak. Egy ideig még párhuzamosan játszottam a két hangszeren, mígnem egy alkalommal kerékpáron puha tokban vittem a hegedűmet, ami egy nagy esést követően ripityára tört, így véglegesen a kürt mellett maradtam. Egyik alapítója és több mint négy évtizedig tagja voltam Sopron Város Fúvószenekarának, emellett 55 évig játszottam az idén 190 éves Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarban is.  

– Egy percig nem volt kétséges, hogy én is kürtös leszek, hisz annyit hallottam otthon gyakorolni az édesapámat, hogy számomra szinte csak ez a hangszer létezett – kapcsolódott a beszélgetésbe ifj. Kiss Károly, aki évtizedekig együtt játszott édesapjával a városi fúvószenekarban és a szimfonikusoknál is.

– Míg édesapámnak és testvéremnek „csak” hobbija a zene, nekem egyúttal a hivatásom is – folytatta Kiss Katalin zenetanár és oboaművész, akinek a soproni zeneiskolában Horváth Rudolf volt a tanára, majd zenetanári és oboaművészi diplomáját a grazi zeneakadémián szerezte meg. Rendszeresen játszott a grazi szimfonikus zenekarban, illetve a helyi opera együttesében is, évek óta a fertőmeggyesi (Mörbisch) operettfesztivál zenekarának a tagja.

– A gyerekek, Kati és Karcsi az egykori úttörőzenekarban, majd a fúvósoknál többször is játszottak együtt – vette vissza a szót az édesapa. – Persze az igazi ünnep az volt mindhármunk számára, amikor a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekarban mindhárman együtt muzsikáltunk. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ha van valami, ami állandó ebben a világban, az a zene összekötő ereje, családon belül és azon túl is.

Kapcsolódó cikkek

Tradíció a pedagóguspálya

Tradíció a pedagóguspálya

2019. 11. 20. | Pluzsik Tamás

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A közeljövőben 92. születésnapját ünneplő, kiváló tanár és tankönyvíró dr. Zátonyi Sándornak az édesapja volt a példaképe. Ifj. Zátonyi Sándor folytatta a családi tradíciót.