Kollmann Gábor a Széchenyi-gimnáziumban érettségizett 1988-ban. A soproni zeneiskolában Karner Nándor volt a szaxofontanára. Az érettségit követően az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerzett matematika–kémia szakos tanári diplomát. 1999-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen dzsessz-szaxofonszakon is diplomázott. A hazai dzsessz- és big band élet meghatározó alakja, alapító tagja a Budapest Jazz Orchestra együttesnek, melynek másfél évtizede az igazgatója. A Magyar Jazz Szövetség alelnöke, a Bartók Béla Konzervatórium tanára.
– Apai ágon a dédszüleim kalaposok voltak, és a 20. század első éveiben Németországból telepedtek le Magyarországon, majd a későbbiek során jól menő kalapszalont nyitottak Budapest belvárosában – kezdte családja történetét Kollmann Gábor. – Lajos nagyapám 1910-ben született, és a későbbiekben semmi hajlandóságot nem mutatott sem az üzlet, sem a szakma továbbvitelére, ugyanis fiatalkorától kezdve művészi ambíciói voltak. Már középiskolás korában szerepeket kapott Radó Béla társulatában, majd elvégezte Rózsahegyi Kálmán nagyhírű színiiskoláját. Színészi pályája a Magyar Színházban indult, ahol Hevesi Sándor lett a mentora, akitől szavaival élve „megtanulta a művészet tudományát, a megfoghatatlanból a megfoghatót, az aprólékos műgondot és a művészi tisztaságot”. Később aztán volt táncoskomikus és drámai hős, dolgozott kis, vidéki társulatoknál, valamint nagy színházaknál, így például az 1940-es években a soproni színház igazgatója is volt. 1959-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1962-ben pedig érdemes művész lett. Vidor Gabriella nagyanyám a Balettintézetben érettségizett, majd később elvégezte a Zeneakadémiát, ahol tanította őt Kodály Zoltán is. Az ő révén erdélyi a családfánk, az édesapja, Vidor József dédapám híres karvezető volt, fénykorában több dalárdát is vezetett Budapesten és Sopronban, valamint ő zenésítette meg Somogyváry Gyula Magyar riadó című versét.
– Édesapámnak is voltak színházi ambíciói – folytatta Kollmann Gábor –, ezért miután leérettségizett a soproni Berzsenyi-gimnáziumban, felvették a színművészeti főiskola rendező–operatőr szakára. Terveinek az 1956-os forradalom vetett véget, vágyai megvalósítását a fotózás jelentette. Egyik mestere a város legendás fotósa, Diebold Károly volt, akihez bejárhatott az erdőmérnöki főiskola fotólaboratóriumába. Úgy hiszem, élete során nem volt hiányérzete amiatt, hogy a színház rivaldafénye helyett a sötét fotólabor jelentette számára nemcsak a megélhetést, hanem a közmegbecsülést is.
– Édesanyám családja Vas megyei, a Nemesvisi nagyszülők Répcevisen éltek, a felmenők pedig pékek voltak, ami mindig is különleges státusz és megbecsülés volt a faluban, hisz ők készítették a „mindennapi kenyeret” – zárta a beszélgetést Kollmann Gábor.
Családi háttér: 1970-ben született Sopronban. Édesapja fotográfus volt, az édesanyja pedig varrónőként a Soproni Ruhagyárban dolgozott. Felesége, Urbán Orsolya dzsesszének-művész. Janka lányuk egyetemista, Sára pedig középiskolás.
https://www.facebook.com/scarbantiaue
