Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A kék–fehér mez kötelez
Takáts Krisztián, Péter, Alexandra és Dalma – mindannyian kosárlabdáztak a SMAFC-ban. Fotó: Pluzsik Tamás

Alma és fája – Dr. Takáts Péter, Krisztián, Alexandra és Dalma

A kék–fehér mez kötelez

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A Takáts családban a kosárlabda „kötelező tantárgy”, mint ahogy a SMAFC hagyományos kék–fehér mezének felhúzása is az.

– Különösebb sportbéli családi örökségem nincs, mindössze talán annyi, hogy édesanyám egyik testvére, Bugner László kiváló labdarúgó volt a Soproni Vasasban – kezdte dr. Takáts Péter. – Mindezt azért említem meg, mert az én sportpályafutásom is az Ágfalvi úti focipályán indult és talán folytatódott volna is, hisz olyan társaim voltak, mint a későbbi válogatott labdarúgó, Pénzes Mihály, de sajnos közbejött egy lovaglóizom-sérülés. Éppen ekkor lettem gimnazista a Berzsenyiben, és mivel hiányzott maga a játék, kézbe vettem egy kosárlabdát, és elkezdtem büntetőket dobálni. Nyilván jól mehetett, mert Erdész Nándi bácsi ezt meglátva meghívott a csapatába, és ezzel el is dőlt a kérdés, kosaras lettem. Túlzottan ez nem tetszett Tóth Antal testnevelő tanáromnak, aki az atlétika, ezen belül is a távolugrás felé szeretett volna terelgetni.

Dr. Takáts Péter tagja volt a SMAFC 1969-ben kupagyőztes aranycsapatának. Weisz Ferenc, a kiváló kosárlabda szakíró ezt írta róla: „Takáts Péter kitűnő fizikai adottságait kihasználva, a taktikai fegyelem szabályait messzemenően betartva jelentős szerepet játszott a sikerek kivívásában.”.

– Apu, úgy gondolom, szerénységből nem mondta el, hogy kiváló utánpótlásedző is volt, nem utolsó sorban pedig hat évig a SMAFC tanár–elnöke – kapcsolódott a beszélgetésbe Krisztián, akinek tenisszel indult a sportpályafutása, de aztán elcsábította a kosárlabda. Az SKC színeiben négy évet játszott az élvonalban, majd huszonhárom éves korában egy térdsérülés miatt kellett befejeznie a profi sportot, bár még ezt követően néhányszor a SMAFC játékosaként pályára lépett.

– Máig emlékezetesek számomra bátyám zsákolásai, hiszen nemcsak eredményes, hanem nagyon látványos is volt az ő játéka – folytatta dr. Takáts Alexandra, aki az úszás és a tenisz után viszonylag későn kezdett el kosarazni. Ő is a SMAFC színeiben játszott, részese volt annak a sikernek, amikor az egyetemi klub frissen alakult női csapata felkerült az első osztályba, 2010-ben megnyerte a MEFOB-kupát (Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság – szerk.), a bajnokságban pedig ezüstérmes lett.

– Ezek után elképzelhető lett volna, hogy én ne kosarazzak? – mondta mosolyogva Dalma. – Hát persze, hogy nem, sőt, hogy teljes legyen a kép, én is SMAFC-os voltam. Játszottam együtt Alexandrával, és még egy adalék az „alma és fája” kapcsolathoz: édesapával együtt mindnyájunknak ugyanaz az alma matere, a Soproni Egyetem.

– És még egy apró kiegészítés – vette vissza a szót dr. Takáts Péter. – Alexandra nemcsak kosarasként, hanem egyetemi oktatóként is a nyomomba lépett, amire éppúgy büszke vagyok, mint valamennyi gyermekem sportsikerére.

Kapcsolódó cikkek