A Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének egykori Deák téri épületében néhány tanterem olyan művészek nevét viselte, akik sok száz évvel ezelőtt gazdagították a magyar kultúrát, a magyar képzőművészetet. A nevek ma már csak a bennfentesek számára ismerősek... A névadás ötletgazdája a Kossuth-díjas Orosz István, a grafikus tanszak vezető professzora volt, aki ezzel is szerette volna visszaállítani a ma már alig ismert és az illusztrátor kollégák által sem kellőképpen számontartott művészek reputációját.
Az életének utolsó éveit vélhetőleg Sopronban élő Hertul mester (1300 körül – 1355) Károly Róbert udvari festője volt. Padovában tanult, és 1320–1330 körül ő festette a Magyar Anjou-legendáriumot. A temperával festett és aranyozott képeket tartalmazó pergamenkódex 140 lapja közül egy sincs idehaza, az évszázadok során kalandos úton kerültek szerte a világ nagy gyűjteményeibe, a lapok nagy része ma a vatikáni könyvtárban található. A mester honoráriumként a királytól megkapta Meggyest (Fertőmeggyest – Mörbisch), amit később elzálogosított.
Míg Hertul mester Nápolyban született, gyermeke, a szintén kiváló illusztrátor Hertul Fia Miklós, avagy Meggyesi Miklós (1320 k. – 1385 k.) már vélhetőleg Sopron környékén látta meg a napvilágot. A budai kancellárián, Nagy Lajos király udvarában dolgozott mint címerfestő. Ő készítette az 1358 körül összeállított, gazdagon illusztrált Képes Krónika miniatúráit és iniciáléit. Munkásságáért visszakapta apja elzálogosított birtokait.
A családnak volt egy harmadik tagja is: Hertul Fia Miklós fia Miklós, aki szintén a mai értelemben vett grafikus volt, korabeli szóhasználattal miniátor vagy illuminátor. Mária királynő (Nagy Lajos leánya) okleveleiből az tűnik ki, hogy Miklós mester gyermek nélkül hunyt el, ezért birtokai visszaszálltak a koronára, melyet Mária királynő Sopron városának adományozott – így ért véget a Hertul család története.
Orosz István grafikusművész tervei csak részben valósultak meg, az „In memoriam Hertul família” címmel tervezett vándorkiállítás csak terv maradt, mint ahogy a Hertul-emlékmű is. E sorok azzal a céllal íródtak, hogyha a nyáron valaki ellátogat a fertőmeggyesi víziszínpad egy-egy előadására vagy a helyi strandra, akkor jusson eszébe Hertul mester és leszármazottai, akik maradandót alkottak a magyar művészetben.
