A legutóbbi hűség napon Sopronért Emlékéremmel kitüntetett Kránitz József több mint négy évtizedig dolgozott a bánfalvi ABC-ben, melynek a közelmúltbeli bezárásáig üzletvezetője volt. Jelenleg a Jereván-lakótelep egyik nagy élelmiszer-áruházának boltvezetője. Kiváló zenész, tubásként 43 éve tagja a Soproni Városi Fúvószenekarnak, valamint alapítója a Brass Brothers Sopron rézfúvós kvintettnek. Mindezek mellett tehetséges fotós, több soproni témájú képe is megjelent kiadványokban, falinaptárakban.
– Édesapám famíliája a rábaközi Bogyoszlóról származik – mesélte Kránitz József. – Kránitz Imre nagyapám is ott született, majd miután Sopronban megismerte a nagyanyámat, fiatal házasként Csapodra költöztek. Időközben kitanulta a férfi–női fodrász szakmát, és nyitott egy kis műhelyt Csapodon, de emellett a falu mindenese is volt: rendszerint ő fényképezett a nevezetes családi és egyéb eseményeken, intézte sokak ügyes-bajos dolgait, valamint volt egy kis fűszer–csemege kereskedése is. A háború után visszaköltöztek Sopronba, egészen pontosan Sopronbánfalvára, ahol folytatta azt, amit Csapodon abbahagyott. A Hajnal téren, annak a háznak az udvarán, ahol most a postahivatal van, berendezett egy kis fodrászműhelyt, hamarosan ez a kis üzlet lett a kitelepítés nyomait még magán viselő falu „hírközpontja”. Édesapám is iparos ember volt, szobafestő–mázoló, aki emellett kiválóan rajzolt, tangóharmonikázott, ő is fényképezett, majd videózott.
Kránitz József nemcsak a családi emlékeket őrzi, hanem nagyapja harmonikás fényképezőgépét is, és mint mondja, volt kitől örökölnie a fotózás iránti vonzalmát, a település értékeinek, rejtett kincseinek megörökítését.
– Anyai nagyapám, Piski József családja a Felvidékről, a Duna bal partján fekvő Ebedről (Obid) származik – folytatta Kránitz József. – Nagyapa végigharcolta a második világháborút, Budapest ostromakor megsebesülhetett, ugyanis az utolsó hír az volt róla, hogy bekerült a budai vár alatt lévő Sziklakórházba. A megözvegyült nagymamát, kislány édesanyámmal és a dédnagymamával együtt a háború után kitelepítették felvidéki szülőfalujukból, amit akkor mérhetetlen cinizmussal csehszlovák–magyar lakosságcserének neveztek. Hogy éppen Bánfalvára kerültek, annak az volt az oka, hogy innen a németajkúakat telepítették ki Németországba. Nagymama azután később férjhez ment Kmeczkó Jánoshoz, úgyhogy valójában nekünk ő volt a nagyapánk, akire még sokan emlékezhetnek, hisz élete végén a bánfalvi templom köztiszteletben álló sekrestyése volt. Sajnálatos módon a huszadik század viharai, ki- és betelepítések is kellettek ahhoz, hogy én már Sopronban születhessek, és legyek ezáltal szülővárosom lokálpatrióta polgára.
Családi háttér: 1962-ben született Sopronban. Édesapja szobafestő–mázoló volt, édesanyja pedig varrónő, majd pedig a bánfalvi óvodában dadus. Felesége a soproni Korona Patikában gyógyszerész. Bendegúz fiuk egy bécsújhelyi bankban közgazdász–informatikus, Anna lányuk pedig bioanalitikusként dolgozik Bécsben.
