Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
72 éve mondták ki az igent
1949 húsvétján kötötte össze életét Babos Anna Piroska és dr. Csesznák Elemér. Fotó: Pluzsik Tamás

Dr. Csesznákné Babos Anna Piroska és dr. Csesznák Elemér

72 éve mondták ki az igent

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Bizonyára sokan álmodoznak az egész életen át tartó szerelemről, és vannak olyan szerencsések, akiknek ez meg is adatott. Sorozatunkban olyan soproni házaspárokkal beszélgetünk, akik talán tudják a hosszú és boldog házasság titkát. Legalábbis az életük jó példa lehet erre.

– A nővérem a Kőszegi úti selyemgyárban dolgozott, rajta keresztül kaptam 1947 farsangján meghívást egy tea­délutánra, melyet a gyár kultúrtermében rendeztek – kezdte történetét dr. Csesznák Elemérné, azaz Babos Anna Piroska. – Elemér a szomszéd asztalnál ült egy társasággal, ahol többek között volt egy fiatal lány is, így nagyon csodálkoztam, hogy engem kért föl táncolni.

– Végzős erdőmérnök-hallgató voltam, és valóban egy lánnyal mentem el a teadélutánra – folytatta a történetet dr. Csesznák Elemér. – De akkor ez a kapcsolat már a végét járta, úgyhogy felfigyeltem a szomszéd asztalnál ülő, kiválóan táncoló, jó alakú, nálam kicsit magasabb lányra. Az első tánc után tudtam, éreztem, hogy itt most valami nagyon fontos dolog történt az életemben. Az első randevúnk két nappal később a Széchenyi téren volt, mintha tegnap lett volna…

– Igen, mint egy film pereg előttem ez a találkozás: Elemér ott várt rám díszes waldenben, majd végigsétáltunk a Várkerületen. Talán lopva meg is fogtuk egymás kezét, de hogy beültünk volna valahova, arról szó sem lehetett…

– Az első ajándék, amit Piroskától még az eljegyzés előtt, Elemér napra kaptam, az száz darab Munkás cigaretta volt – tette hozzá nevetve Csesznák professzor, aki 1948 karácsonyán kérte meg Piroska kezét.

– Szüleimmel Petőházán laktunk, oda jött Elemér lánykérőbe. Azok a jegygyűrűk, melyeket mindketten azóta is viselünk, a karácsonyfára voltak felakasztva. Néhány hónappal később, 1949 húsvétján volt az esküvőnk a petőházi Szentháromság-templomban, majd elkezdtük közös életünket Kiskunhalason, ugyanis Elemért oda helyezték erdőmérnöknek. Ott született Szabolcs fiunk, majd négy évvel később már Piliscsabán Bertalan, így lett végül teljes a család – mesélte Piroska, és már vette is elő a 72 évvel ezelőtt Sopronban készült esküvői fotót.

– Megpróbáltatások persze voltak az életünkben, de arra mindig vigyáztunk, hogy ne bántsuk meg egymást. Ha pedig mégis, akkor ki tudjuk mondani azt a két szót, hogy „Ne haragudj!”. Ez a legfontosabb titka a hosszú és boldog házasságnak. 

Dr. Csesznák Elemérné, Babos Anna Piroska 1928-ban született Sopronban. A Soproni Egyetem Falemezgyártástani Tanszékéről ment nyugdíjba, ahol kutatási munkatársként dolgozott.

Prof. dr. Csesznák Elemér rubinokleveles erdőmérnök 1925-ben született Sopronban. Nyugdíjba vonulásáig a Soproni Egyetem Erdőműveléstani Tanszékének volt a professzora.

Kapcsolódó cikkek

Soproni Téma kvízek

Soproni Téma kvízek

2023. 03. 13.

Ezen az oldalon próbálhatod ki aktuális kvízünket, alatta találod régebbi játékaink listáját.