What’sUpCi: nagy lehetőség
| Munkatársunktól
Nagy kivhívások előtt áll a What’sUpCi zenekar.
A tavalyi megkeresést idén egy újabb követte, ezúttal pedig már nem hezitált a hattagú tamburás folk/ pop–rock banda. Az X-Faktor kreatív csapata ugyanis a tavaly nyári Punnany Massif cover klipverseny apropóján kereste meg a helyi zenekart, a soproni és környékbeli zenészek pedig sikeresen bemutatkoztak a budapesti előválogatón.
– Két magyar és két horvát dalt – köztük saját szerzeményt – vittünk élő előadásra, még kizárólag hangmérnökök és precastingos kreatívszakemberek előtt. Minél rövidebben, tömörebben szerettük volna a legátfogóbb képet megmutatni magunkról – mesélték a What’sUpCi tagjai. – Ahogy visszahallottuk, az eddigi első vélemények nagyon pozitívak. Az arrafelé nem gyakori stílus és előadásmód lenyűgözte a technikusokat. Olyannyira, hogy ezek után már egy ötödik dal feldolgozására is tettek javaslatot, amivel a május végén esedékes újabb előcastingon folytathatjuk a meghallgatást.
Továbbá a napokban derült ki, hogy idén, immáron zsinórban a harmadik évben a Telekom VOLT Fesztiválon is fellép a What’sUpCi, méghozzá az első napon, június 26-án, kedden a Posta Teraszon (Kőszínpad). Akik eddig még nem hallották őket, mindenképp megér egy könyvjelzőt tenni a koncert napjára!