Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Wall Of Sleep Halloween

Wall Of Sleep Halloween

| Munkatársunktól | Sztárok

Új albummal jelentkezik a Wall Of Sleep. A Sopron Zenél nagyszínpados zenekara a korábbi nagy sikerek mellett pár új dalt is előad a már hagyományosnak mondható VII. Wall Of Sleep Halloween eseményen november 3-án a Hangárban. Preidl Barnát kérdeztük a részletekről.

– Hogyan született meg az új anyag? 

– Az albumot Bátky Zoltán énekessel készítettük el, aki tavaly csatlakozott a zenekarhoz Cselényi Csaba távozása után. Egy új énekes mindig új arculatot is jelent egy zenekar életében, de a csapat rajongóinak nincs félnivalójuk, sőt!

– Milyen a stílus?

– Az acélos, súlyos és vastag megszólalás, ami tulajdonképpen a Wall of Sleepet korábban is fémjelezte, ezen a lemezen is visszaköszön. Azonban egy még kiterjedtebb, még dallamosabb útra léptünk az új lemezzel, a korai doom/stoner stílus mellé klasszikus metal, hard rock, pszichedelikus és progresszív hatások is érkeztek. A digipack csomagolású album, amely a The Road Trough The Never címet viseli, október 26-án jelenik meg.

– Hogy készültök a november elejei koncertre?

– A koncert már zenekarunk számára hagyomány, hiszen a csapat minden évben a halloween jegyében lép fel Sopronban, a Hangár Music Gardenben. A VII. Wall of Sleep Halloween november 3-án egyúttal az új album bemutatója is lesz, így a repertoár kibővül néhány új dallal, de természetesen megszólalnak a korábbi közönségkedvencek is.

– Kik lesznek a vendégek?

– Az estét a Lifehack nevű formáció nyitja, amelynek énekesnője, Karai Anna, illetve a zenekar egyik fontos embere, Tarcsai Ádám a soproniak számára lehet ismerős helyi származása miatt. A buli záró bandája a budapesti Stonedirt lesz. Ez a csapat Kemencei Balázs gitárosunk zenekara. Meglepetésvendégek is várhatók. Hallható lesz majd Ozzy, Metallica, Pantera, Black Sabbath, Judas Priest feldolgozás és még jó néhány ismerős nóta.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...