Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Újdonság Vikitől
Fotó: djmetzkerviktoria.hu

Újdonság Vikitől

| Munkatársunktól | Sztárok

Lehengerlő dallal jelentkezett pár hete Metzker Viktória. A dögös DJ nevét a soproniak is ismerhetik, hiszen a Rádió1 egyik népszerű lemezlovasa.

Metzker Viki hazánk egyik legismertebb DJ-je, aki évek óta hazai és nemzetközi klubokat tölt meg elképesztő bulijaival. A dögös lemezlovas már többször is megmutatta, hogy rapperként és énekesnőként is megállja a helyét a hazai zenei szcénában – legutóbb Dukai Reginával és Miss Mooddal közösen meneteltek hatalmasat Titok című slágerükkel, aminek a klipjét több mint kétmillióan látták a YouTube-on. 

Nemrég a rap fenegyerekével, Curtisszel karöltve jelentkezett egy olyan új dallal, amiben kőkeményen benne van a slágerpotenciál. A Szívemen szárny című felvételben a táncolható beateknél és fülbemászó dallamnál már csak a szöveg erősebb. Viki és Curtis pedig zseniálisan egészítik ki egymást. Elmondásuk szerint a Fonogram-díjas producerrel, King BJ-jel is élmény volt összedolgozniuk, a közös munka végeredménye pedig egy komoly dal lett.

– A szöveg mondanivalója a zenei pályánk összegzése. Curtisszel mindketten több mint tíz éve vagyunk a szakmában, és rengeteg dolgot megéltünk, örömöt, kudarcot, sikereket vagy épp bukásokat – mesélte Viki. – Úgy gondoltuk, a fekete-fehér képi világ jellemzi a zenei élet kettősségét, azaz a pozitív elismeréseket és a megpróbáltatásokat. Az anyagban Sphynx cicám is szerepet kapott, hiszen sok éve a társam. A macskáim nagyon fontos részei az életemnek.

Az énekesnő a nyárra még egy slágervárományos felvétellel készült: legújabb The Rhythm Of The Night című dala egy hivatalos feldolgozásként látott napvilágot.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...