Új Mörk album
| Munkatársunktól
Megjelent a négytagú, pszichedelikus soult játszó Mörk zenekar legújabb EP-je The Death of Mörk címmel.
Digitálisan szinte mindenhol fellelhető, fizikai formátumban pedig november folyamán érkezik. A limitált számú, kézzel készült bakelitet a zenekar maga tervezi és festi, és a koncerteken lehet majd hozzájutni a ritkasághoz.
Az NKA támogatásával megvalósult új EP dalai közül a Doubtot már ismerheti a közönség, hiszen nemrég egy szürreális, ám rendkívül szórakoztató videoklippel mutatta be a csapat Tenki Réka és Keresztes Tamás főszereplésével.
A Mörkre eddig kevésbé volt jellemző a melankólia, most azonban ebben a hangulatban merültek el: központi témaként jelenik meg az elmúlás, a halál, és az összeomlás, ami egyúttal a változás előszele is, amit a megújulás, az újjászületés követ.
Zeneileg továbbra is a sokszínűség jellemző az új albumra, emellett mégis feszes egységet alkotnak a dalok.