Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új lemezét mutatja be Imola

A soproni énekesnő Európa különböző városaiban is turnézott

Új lemezét mutatja be Imola

| Kóczán Bálint | Sztárok

Új, Aurea című lemezének bemutató koncertjére készül Vida-Veres Imola. A soproni énekesnő március 7-én különleges formációban játszik a Ligneumban.

– Ezúttal duóként léptek színpadra Oláh Krisztián zongoraművésszel. Hogyan jött létre ez a felállás?

– A duóformáció alapötlete még az album felvételei előtt fogalmazódott meg bennem, hiszen maguk a dalok is zongora mellett készültek, így ez a letisztult hangzás a bölcsőjük. Viszont az, hogy magamat kísérjem, számomra nem volt elég virtuóz megoldás. Oláh Krisztián munkásságát már régóta figyelemmel kísértem, nagyon megfogott játékának a sokszínűsége, a komolyzenei tudást inventív és improvizatív kortárs és dzsesszelemekkel ötvözi. Amikor felkerestem a duó ötletével, igent mondott, de a nagyzenekaros lemezbemutatókon is ő zongorázott.


– Mitől lesz még különleges a koncert?

– A koncert ugyanúgy lemezbemutató, mint a decemberi zenekaros alkalmak, de ebben az intimebb atmoszférában talán még „közelebb jöhet” a közönség a dalok lelkivilágához, és a személyes párbeszédek valóban két hangon szólalhatnak meg: éneken és zongorán. Helyet kap a megírt struktúrában helyenként az improvizáció is Krisztián játékstílusának köszönhetően.

– Az Aurea lemezen világhírű művészek is közreműködnek. Mennyire vagy elégedett az elkészült munkával?

– Rendkívül büszke vagyok, épp olyan lett kívül-belül, amilyennek elképzeltem. A hangzásban az eredeti dalkezdemények hangulata találkozik egy igényes és nagyon változatos zenei atmoszférával, ahol az akusztikus hangszerek, az analóg szintetizátorok és a sound effektek különleges elegye támasztja alá az alapvetően vokális hangzást. A popnak egy elvontabb kategóriájába tartozik, így azok számára ajánlom, akik szeretnek befelé figyelni a zenehallgatás által.

– Bemutattátok Európa több városában is, milyen visszajelzések érkeztek?

– A lemezbemutatóknak nagyon szép látogatottsága volt. Személyesen is, de írásbeli vélemények és koncertkritikák formájában is rengeteg pozitív, megindító véleményt kaptam. Magyar és amerikai szakoldalak foglalkoztak a lemez és a koncert anyagával. A személyességét, egyediségét emelték ki.

– Mit jelent számodra ez az album?

– Minden szempontból egy jelentős mérföldkő. Kicsit olyan, mintha egy gyermeket hoztam volna világra, „akinek” saját egyénisége és innentől kezdve saját fejlődési útja van. A családom segített az elkészültében, így tényleg közösen vártuk.

– Mi várható tőled még?

– A duóformációt országszerte szeretnénk megismertetni a közönséggel, videoklipeket készítünk, és új dalok írásába kezdek, így több meglepetés várható 2025-ben.

Aurea – Párbeszédek énekre és zongorára: Március 7., péntek 19 óra, Ligneum látogatóközpont. Az Aurea Vida-Veres Imola soproni dalszerző, énekes és zenetanár első albuma, amelyet ezúttal egy bensőséges, kétszereplős koncerten mutatnak be Oláh Krisztián (zongora) közreműködésével.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Ossian klip soproniakkal

Ossian klip soproniakkal

2025. 04. 09. | Kóczán Bálint

Soproniak közreműködésével gyártott klipet az Ossian zenekar, amelynek frontembere, Paksi Endre maga is a leghűségesebb városban él egy ideje. A legen...