Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Továbbra sincs megállás
A közelmúltban a Music & Jam – The Kitchen Session Live vendége volt a BluesHangers. Most új albumán dolgozik a zenekar.

BluesHangers: stúdióznak a blues soproni nagyágyúi

Továbbra sincs megállás

| Kóczán Bálint | Sztárok

A BluesHangers is fellépett a „hegykői konyhában”, ahol az utóbbi időszakban több helyi formáció is megfordult. Szőke Geri, az együttes vezetője beszámolt a friss élményekről és a különleges soproni blues-csapat terveiről.

– Nemrég voltatok a Music & Jam – The Kitchen Session Live vendégei. Milyen élményekkel gazdagodtatok?

– Elsősorban szeretnénk itt is megköszönni Tarnai „Tatus” Lászlónak a meghívást és e kezdeményezés kitalálását, amely hazai viszonylatban szerintem mindenképp úttörőnek számít. Jó ötletnek tartjuk, hogy ezekben a nehéz időkben is van lehetősége egy-egy zenekarnak formában maradni, újabb formációknak pedig remek bemutatkozási lehetőség. Ami az online koncertet illeti, természetesen furcsa volt közönség nélkül játszani, igaz, a stáb ott volt, de megoldottuk a helyzetet pár üveg belga sörrel. Emlékezetes volt újra közösen zenélni, már nagyon hiányoztunk egymásnak.

– Úgy tudom, hogy új dalok is születnek…

– Lassacskán készülnek, ebben a műfajban nem könnyű saját szerzeményekkel hitelesnek lenni. Képesek vagyunk rá, de most nem erre koncentrálunk, inkább az újraindulásra. Természetesen pár dalnak a váza felhangszerelve már megtalálható a számítógépeinken, és közben stúdióba is járunk.

– A vírushelyzetben mennyire nehéz együtt tartani a csapatot?

– Próbákat egyelőre nem tartunk, hogy vigyázzunk egymásra ebben az időszakban, de megtaláltuk a módját, hogy a zenekar tovább tudjon dolgozni. A stúdiózás eleve úgy működik, hogy mindig csak két ember tartózkodik ott egyszerre, így minimálisra tudjuk szorítani a fertőzés veszélyét. A csapat amúgy egyben van, napi szinten online formában és telefonon is tartjuk a kapcsolatot.

– 2021-től mit reméltek?

– Sajnos a tavalyi év a két karantén miatt nagyon rövidre sikerült, összesen három megnyilvánulásra volt csak lehetőségünk, a többi mind elmaradt, pedig a zenekar történetében a legeredményesebb évet zárhattuk volna. Terveink között szerepel a stúdióanyag befejezése, amely lassan a célegyenesben van. Szerencsére írogatjuk már a zenekari naptárat, több, megyén kívüli településről is érkeztek megkeresések a nyárra. A tavaly beharangozott mérföldkő reméljük, még idén megvalósul.

A Blues Hangers

A soproni blues-zenekar 2014 novemberében alakult, azóta számos emlékezetes koncertet adtak már a srácok. A formáció főként a Chicago blues irányát követi. 

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...