Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tarol Bebe Rexha

Nagy siker a Demóna című film betétdala

Tarol Bebe Rexha

| Kóczán Bálint | Sztárok

Amerika üdvöskéje vadonatúj felvétellel jelentkezett. Bebe Rexha az új Disney-film betétdalát énekli, karrierje meredeken ível felfelé.

Bebe Rexha továbbra is bombaformában van. A sikert sikerre halmozó tengerentúli énekesnő–dalszerző ezúttal a Disney legújabb, Demóna: A sötétség úrnője című filmjének betétdalával hozta lázba rajongóit, amely nagy sikert aratott. A felvétel szövege és dallama egyaránt lélekemelő, amit Bebe érzelemdús, karakteres hangja tesz még fantasztikusabbá.

A szexi énekesnő egyáltalán nem hagyja unatkozni közönséget, hiszen ez már a második sláger, amit néhány héten belül kiadott. Augusztus végén harmincadik születésnapját is új dallal ünnepelte Not 20 Anymore címmel, ami villámgyorsan vált kedvenccé, és hódította meg az internetet.

Az albán származású amerikai énekesnő–dalszerző számára 2017-ben megjelent szólóalbuma hozta meg a nemzetközi sikert, amin olyan slágerek szerepelnek, mint a The Way I Are (Dance With Somebody) vagy a Meant To Be.

Azóta folyamatosan hódítja meg a slágerlistákat zseniális szerzeményeivel: a David Guettával és J Balvinnal közös Say My Name például 257 millió streamet generált a Spotify-on.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...