Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tankok: a hármas bűvöletében

Tankok: a hármas bűvöletében

| Munkatársunktól | Sztárok

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara, a háromtagú Tankcsapda a hármas szám jegyében a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.

A debreceni Tankok sok régen vagy élőben talán sohasem játszott dalt vesznek elő, de egyéb meglepetésekkel is készülnek. A Tankcsapda története 1989 februárjában indult: a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak a srácok. A Tankcsapdát övező rajongás a három évtized alatt mit sem változott. A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. A zenészek ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe három – időrendben tematikus – koncerten a Budapest Parkban, ahol május 1-jén, július 31-én és október 2-án is egymástól eltérő, teljesen más műsorral készülnek. A fennállásának 30. születésnapját tavaly ünneplő Tankcsapda három évtizedre bontja fel munkásságát, így mindegyik esemény egy-egy korszakot idéz majd meg.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...