Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szimpla vágyakkal

Dánielfy Gergő új lemezét is elhozza Sopronba

Szimpla vágyakkal

| Kóczán Bálint | Sztárok

Sopronban ad koncertet ­a Dánielfy Gergő és az Utazók. Az énekes, színész 2018-ban volt Az év felfedezettje, ezután alakult formációja. A zenekar a Búgócsigában zenél január 28-án.

A Dánielfy Gergő és az Utazók szinte már fénysebességgel ontja magából a dalokat és egyéb kreatív tartalmakat, hiszen 2018-as alakulása óta kiadott két lemezt és több videoklipet is. Sőt már itt a harmadik, Szimpla vágyak névre keresztelt album is, amely az elmúlt napokban látott napvilágot.

Míg az első lemez egy útkeresés volt, a második pedig inkább kísérletezgetés, addig ez a harmadik korong sokkal modernebb hangzásvilágot emel be az Utazók életébe, a szintipop stílusjegyeit forgatja egy igazán elegáns köntösbe. A Szimpla vágyak névre keresztelt anyag arra keresi a válaszokat, hogyan képes egy fiatal srác megküzdeni az élet nehézségeivel, miközben ő csak zenélni akar és csajozni. A 12 dal igazi érzelmi hullámvasút a hallgató számára. A legújabb klip pár napja jött ki a Részeg álom című számból.

– Ez a legtisztább dal az összes közül – mondta Dánielfy Gergő, a dal szerzője. – Olyannak érzed magad, mintha meztelen lennél, és megállt volna körülötted a világ. Egy őszinte vallomás lecsupaszított hangszerelésben. Nekem ez a Részeg álom, ami egy fontos személyről szól, aki kilépett az életemből.

A csapat természetesen ezt a felvételt, az új albumot és a korábbi sikereket is eljátssza a Búgócsiga Akusztik Gardenben.

A formáció gitárosa, Szabó Ádám szép emlékeket őriz Sopronról: – Zenész pályafutásom kezdetén az első fesztiválfellépésem a VOLT-on volt, ahol a Hősök zenekarral játszottam. Mindig nagyon családias, szép helynek tartottam Sopront. A VOLT-on játszottam életemben először nagyszínpadon. Azon a napon, amikor olyan együttesek léptek fel, mint a Tankcsapda, a Queen of the Stone Age és a 30 Seconds To Mars. Soha nem felejtem el, milyen volt ugyanazon a színpadon játszani, ahol ők is, és egy backstage-ben bandázni – mesélte a gitáros, aki sok barátot is szerzett városunkban, akikkel mind a mai napig ápolja a kapcsolatot. Reméli, hogy ők is ott lesznek a soproni koncerten.

Dánielfy Gergő és az Utazók: 2018-ban alakult a csapat, miután az énekes–színész ­Dánielfy Gergő Az év felfedezettje lett Azt mondtad című dalával A Dal 2018-as műsorában. A zenekarrá bővült produkció hamar elnyerte a szakma és a közönség elismerését. Videoklipjeik ma már több milliós nézettségnél járnak a YouTube-on.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...