Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sokszínű CocoTia

Az élettel teli lány gyerekkora óta zenél

Sokszínű CocoTia

| Kóczán Bálint | Sztárok

Megjelent Co­co­Tia debütáló nagylemeze. Az egyre ismertebb magyar énekesnő egy sokszínű albumot adott ki, rajta olyan slágerekkel, mint például az Out of Touch vagy a Speed of Light.

Rengeteg hit, kitartás, alázatos munka éssok-sok tanulás kellett ahhoz, hogy a sokszínű CocoTia most kezében foghatja Color névre keresztelt, zenei stílusok széles skáláján mozgó albumát.

– A lemezt mindenkinek ajánlom, aki hisz a csodákban, vagy farkasszemet nézett már a szerelem minden árnyalatával, összes oldalával – árulta el az előadó új anyaga kapcsán.

A korongon tíz dal kapott helyet, amelyekről így fogalmazott CocoTia: – Van rajta olyan szám, ami rólam szól, és olyan is, ami egyenlő a vidámsággal. A Daydream tulajdonképpen egy visszaemlékezés, a Speed of Light pedig az első olyan felvétel volt, amit felénekeltem a stúdióban. De természetesen található még az albumon szerelmes és pörgősebb dal is. Igazán sokoldalú lett.

CocoTia életében egyébként mindig is központi szerepet játszott a zene: a lendületes, élettel teli lány ugyanis gyerekkora óta zenél, különböző hangszereken tanult, kipróbálta az operaéneket is, egyetemi évei során pedig egy nemzetközi zenecsatornánál zenei szerkesztőként dolgozott.
A csinos éne­kes­nő fontosnak tartja, hogy több lábon álljon, éppen ezért angol és magyar nyelven is készít számokat.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...