Zsuzsa lánya, az énekesnőként Marge művésznéven ismertté vált „kis Zsuzsi” a bécsi Waldorf-iskolában készített diplomamunkájához azt a feladatot vállalta, hogy éneket és táncot tanít állami gondozott gyerekeknek. Ebben az időszakban ismerkedett meg Zsuzsa a gyermekotthonokban élő gyerekekkel, és vált szívügyévé az önkéntes tevékenység. Akkoriban mandalákat tervezett és festett, így kézenfekvő volt, hogy kézműves foglalkozásokat tart – kezdetben a József Attila Gyermekotthon lakóinak, aztán a Cseresznye sori gyermekotthonra is kiterjesztette önkéntes tevékenységét.  

– Talán azért is tudok azonosulni a nevelőotthonban élő gyermekekkel, mert 5 éves koromban meghalt az apukám, 21 évesen pedig az anyukámat is elveszítettem, aki szintén szülők nélkül nőtt fel – mesélte a gyermekek egyik fő támasza. – Korán váltam anyává. Biztos, hogy sok hibát követtem el, de ez természetes. Ösztönös voltam viszont, hiányoztak belőlem azok a negatív érzések és félelmek, amelyekkel esetleg akkor küzdöttem volna, ha később leszek anya. Jó látni, hogy a lányom kétszeres anyukaként már sokkal tudatosabban neveli a gyermekeit, amiben talán az én szemléletváltozásomnak is szerepe van.

Kezdetben szintén önkéntes alapon kezdett el programokat szervezni Zsuzsa az állami gondozott gyerekeknek. Ma már főállásban végzi ezt. 2012 óta az Árvácska Alapítvány kuratóriumának elnökeként ugyancsak azon fáradozik, hogy minél jobb körülményeket biztosítson azoknak, akiknek nem adatott meg mindaz, ami a családban felnövőknek természetes. Négy évvel ezelőtt Zsuzsa párjával vidékre költözött, és élvezik a falusi létformát. Kettőjüknek összesen hét unokájuk van, akikkel mindezt szívesen megosztják.

– Rugalmas nagymama vagyok, gyakran járok Budapestre a lányomhoz – tette hozzá Zsuzsa. – Legnagyobb unokánk, a 6 éves Alfonz nagyon szeret nálunk lenni, gyakran elhozzuk magunkkal. Mivel erre most nincs lehetőség, szinte minden nap telefonon mesélek neki. Csodálatos érzés volt megtapasztalni az anyaságot, de a nagyszülő és az unoka között más jellegű kötődés van. Ezekről nem lehet beszélni, csak megtapasztalni – boldog vagyok, hogy erre lehetőséget kaptam.