Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Plasticocean a legjobbak között

Plasticocean a legjobbak között

| Munkatársunktól | Sztárok

Soproni formáció is bekerült a 2018-as NKA Hangfoglaló Program Előadói Alprogramjának 20+1 támogatottja közé. A Plasticocean 309 pályázó közül jutott a legjobbak közé. Kocsis Dánielt, a zenekar vezetőjét kérdeztük a részletekről.

– Hogyan fogadtátok a hírt? 

– Természetesen nagy örömmel, hiszen számunkra egy hatalmas lehetőség. Nemcsak azért, mert elsőre sikeresen megnyertük a támogatást, hanem mert ebben a stílusban nem sokan jutottak eddig.

– Milyen elfoglaltsággal és feladatokkal jár a program?

– A pályázat megírásakor tisztában voltunk azzal, hogy vannak kötelezően teljesítendő feladatok. Ezek közé tartozik a lemezkészítés, a videoklip-forgatás és egy lemezbemutató koncert megvalósítása. Természetesen sok feladatunk van most is, mert a 2019-es évben rengeteget szeretnénk majd koncertezni belföldön és külföldön egyaránt.

– Mit kell tudni a Plasticoceanről?

– Zenekarunk 2017-ben alakult, és ebben az évben készítettük el első lemezünket Wave címmel. Stílusunk meghatározására a „Soproncore” jelzőt használjuk, amit egy közös barátunk „aggatott” ránk. Leginkább a metalcore, hardcore, deathcore és djent stílusokat ötvözzük zenénkben. Koncertjeinken kizárólag saját szerzeményeinket adjuk elő. Célunk, hogy minél színesebb élménnyel gazdagodjon közönségünk. A zenekar tagjai Pap Gergő – ének, Cihlár Helmut – gitár, Bolla Péter – gitár, Csordás Bálint – basszusgitár, Kocsis Dániel – dob.

– Mik a további tervek?

– A „kötelező” dolgok teljesítésén kívül szeretnénk a színpadi látványvilágunkat fejleszteni és egy színvonalasabb műsort létrehozni. Igyekszünk nyitni külföld felé, terveink szerint jövő őszre sikerül szervezni egy hétállomásos turnét Ausztria, Németország és Csehország érintésével. Az új lemezre pedig a tervek szerint magyar nyelvű dal is felkerül.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...