– Sopronhoz milyen emlék, élmény köt?

– Volt konzervatóriumi zongoratanárom, Fejérvári Zoltán ajánlására Kóczán Péter hívott meg Sopronba először hét évvel ezelőtt. A Soproni Szimfonikus Zenekar újévi koncertjén léptem fel, ahol Gershwin Kék rapszódiáját játszottam Somodari Péter vezényletével. Rendkívül fontos és kedves emlék számomra ez a koncert, hiszen csak tizenkilenc éves voltam, és életemben először léptem fel zenekar élén szólistaként.

– Milyen érzésekkel készülsz a mostani, fertőrákosi hangversenyre?

– Nagy szeretettel és izgatottsággal készülök, ezúttal viszont már jóval nagyobb tapasztalattal. Érdekes és új élmény számomra a jelenlegi gyakorlásom folyamata is, hiszen számtalan akkori megoldásomat bírálom most fölül, de akadnak olyanok is, amiket szívesen megtartok. Rendkívül inspirálóan hat rám az is, hogy a fertőrákosi barlangszínházban léphetek fel.

– Tavaly Olaszországban nyertél versenyt, idén Kocsis Zoltán-díjat kaptál. Egy művész nem a díjakért zenél, de mégiscsak ösztönzőek lehetnek. Hogy érzed?

– Valóban nem a díjakért zenélek, de rendkívül jól esnek a szakmai elismerések, és kifejezetten motiválóan hatnak rám. Egyfajta visszajelzésként fogom fel őket, ami rámutat, hogy jó úton haladok. Egy-egy versenygyőzelemmel általában kéz a kézben jár egy koncertmeghívás is, ami további lehetőség számomra arra, hogy fejlődjek.

– A Magyar Zene Házában Dedikációk című koncerteddel egy különleges sorozat indult.

– A szervezők egy olyan koncertsorozatot álmodtak meg, ahol a közönség és az előadóművész sokkal közelebb tud kerülni egymáshoz, mint egy átlagos fellépésen. Nem ritkán tapasztaljuk, hogy a fiatalabb közönség feszeng, esetleg úgy érzi, hogy egy rendkívül formális esemény részese, ami az érdeklődés rovására megy. Ennek a feloldására született meg ez a sorozat, hogy beszélgetős és kicsit kötetlenebb hangulatú koncerteket csináljunk.

– Mit rejt számodra a pályád, a komolyzene világa?

– Nagyon szépnek találom a pályámban, hogy mindig lehet fejleszteni és képezni magam, így rengeteg újat tud nyújtani. Egyre fontosabb szerepet tölt be az életemben a kamarazene, hatalmas öröm számomra együtt zenélni másokkal. Nagy tervem, hogy egy állandó kamaraformációt hozzak létre, de szeretném szólistaként is megállni a helyemet, valamint elvégezni a doktori iskolát is.