A zenében képzelik el a jövőt
2025. 10. 29. | Kóczán BálintEgyre gyakrabban lehet hallani a Sense It Out formációról. A soproni zenekar megnyerte a Sop-Rock tehetségkutatót, ami még jobban beindította a szeker...
Vekonyz, azaz Vékony Zoltán életében gyerekkora óta nagyon fontos szerepet tölt be a zene.
Első szólódala a 2013-as Ocean volt, de a nagy áttörést a nemzetközi berkekben is sikeres The Way I Do hozta meg a dj számára egy évvel később. Azóta több produkciója jelent meg, most pedig itt az újdonság!
– A What You Like az álmainkról szól. A dal üzenete, hogy merjünk nagyot álmodni. Hiszek abban, hogy ha sokat dolgozunk a céljaink megvalósításáért, akkor el is érhetjük őket – kezdte Zoli, majd mesélt a forgatásról is. – A számhoz készült videó főszereplője egy kisfiú, aki beleszeret a repülésbe. Láthatjuk, hogy felnőttként megvalósítja az álmát: pilóta lesz és repülőt vezet – tette hozzá Vekonyz. – A dalaimhoz magam készítem a videóimat, a mostani három nap alatt forgott le, de a kész videó majd egy hónapnyi utómunka után született meg.
A szám vokálját ismételten Calidorának, a fiatal énekes–dalszerzőnek szánta Vekonyz, akivel az In My Mind kapcsán már dolgozott együtt.
Egyre gyakrabban lehet hallani a Sense It Out formációról. A soproni zenekar megnyerte a Sop-Rock tehetségkutatót, ami még jobban beindította a szeker...
Különleges koncertre készül zenekarával, a soproni Passion Projecttel Kiss Noró. A gitáros–énekes kilépett komfortzónájából, és új területeken is kipr...