Másodszor is Fonogram-díjas a Brains

| Munkatársunktól

Az idei Fonogram-gálán a Brains másodszorra is elnyerte a szakma kitüntetését a tavaly megjelent Életlen, illetve Keep Burning című dalaiért Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele kategóriában.

A srácok már a jelölésnek is nagyon örültek. – Amikor megtudtuk, hogy újra jelöltek vagyunk, azt gondoltuk, ha ismét miénk lesz a díj, új értelmet nyer a „duplával kérem” kifejezés. Dupláztunk is, így a mostani díjat is kitesszük a 2016-ban kapott Balance Fonogram szobor mellé a próbatermünkbe!

A Brains gyakran jár a leghűségesebb városba is fellépni, április 30-án például a Hangárban, július 1-jén a VOLT-on koncertezik. A formáció június 1-jén készül még egy nagy durranásra, ugyanis a Budapest Parkba várja a rajongókat, ősszel pedig elkezdi szimfonikus turnéját.

Teljes verzió