Fonogram-díjas zenekar
2026. 04. 15. | Kóczán BálintFonogram-díjat zsebelt be a soproni kötődésű Wall Of Sleep a The Kingdom című albumával. Bátky Zoltán szerint ez az elismerés üzenet lehet a fesztivál...
– Szűk három éve érkeztél Sopronba. Mondhatjuk, hogy mára második otthonoddá vált a város?
– Úgy érzem, kezdetektől egy olyan közösségbe érkeztünk, ahol nyitottak voltak, vártak ránk, így abszolút pozitív volt a beilleszkedés. Ráadásul azt a munkát csinálhatom, amire tudok hivatásként tekinteni, és nagyon szeretem. Ahol kíváncsiak az ötleteidre egy próbafolyamat alatt, és mersz önmagad lenni. Amikor anyukámékkal beszélek telefonon, akik budapestiek, már azt mondom nekik, hogy jövök haza, Sopronba.
– Rengeteget dolgoztok. Most melyik feladat áll az életed középpontjában?
– A Páratlan páros című darabban kaptam egy nagyobb szerepet. Itt nem az van, mint egy focicsapatnál, ha az egyik csapattagnak annyira nem megy, a maradék tíz még meg tudja menteni. Úgy érzem, hogy fontos része vagyok annak, hogy a nézők élvezni tudják a darabot. Ez egyfajta édes teher. Ráadásul ez egy vígjáték, amin lehet nevetni és kikapcsolódni, amire talán most nagyobb szükségük van az embereknek, mint valaha.
– Közben reklámokban és filmekben is láthat a közönség. Melyik terület áll hozzád a legközelebb?
– Az egyetemen kifejezetten a színházi színészetre tanítottak minket, így komfortosabban tudok abban működni. Mivel a filmes tapasztalataimat teljes mértékben éles helyzetekben szereztem, ezért úgy érzem, hogy azok kétszeres szorzóval számolandók, hiszen ezekben a helyzetekben jobban koncentráltam, mint az érettségimen. Ráadásul sokszor egészen eltérő szakmai helyzetekkel találkozom, amelyekből rengeteget lehet tanulni.
– Előfordul, hogy az utcán felismernek?
– Igen, és megmondom őszintén, az egész napomat feldobja egy ilyen pillanat. A legjobban az esik az embernek, hogyha a színházi munkája miatt kap elismerő szavakat. Az egy egyszeri és sok szempontból megismételhetetlen pillanatra reflektál, és ez minél többször megtörténik, az azt igazolja, hogy nemcsak a csillagok álltak jól, hanem talán azt is, hogy képes vagyok hosszú távon egy olyan színvonalat hozni, amit elvárnak tőlem, és amit elvárok magamtól.
– Szerepálmod vagy példaképed van?
– Nekem az álmom az, hogy bármilyen szerepet kapok, abban úgy lássanak az emberek, mintha az lett volna a szerepálmom. Színészként szerintem nagyon nehéz azt mondani valakire, hogy a példaképem, vagy hogy én rá szeretnék hasonlítani. Sokkal inkább érzem azt, hogy a saját karakterem hiteles eljátszása az belőlem valósítható meg, és másvalaki másolása megölné az önazonosságot. Azonban munkamorál és hozzáállás szempontjából leginkább Széles Tamás és Várhelyi Áron az, aki inspirálni tud. A magánéletemben viszont apukám, Labán Gábor, aki végig úgy menedzselte az életemet, meg a családét, ami szinte megugorhatatlan és abszolút követendő példa számomra, és amilyen szerepet én apaként a saját családomban szeretnék betölteni.
– Két kisgyermek édesapja vagy. Hogyan fér meg egymás mellett a család és a színház?
– Hát úgy, hogy a feleségem a Kata. És itt be is fejezhetném, mert ez a kulcsa az egésznek. Ez kizárólag úgy működik, ha van egy olyan háttér, akire lehet támaszkodni.
https://www.facebook.com/scarbantiaue
