Magdiék premierje

| Kóczán Bálint

Együtt énekel Rúzsa Magdi és Szarka Gyula a Zenta, 1697. című, most készülő, új magyar rockopera werkfilmjében. A két művész először dolgozott együtt. A nagyszabású produkcióhoz több soproni szál kötődik.

Zenta, 1697. címmel új magyar rockopera ősbemutatóját tartják Zentán a sportcsarnokban szeptember 8-án este fél nyolckor. Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Pataki András rendező állítja színpadra. A főbb szerepekben a városhoz is sok szállal kötődő ­Vastag Tamás, Stéphanie ­Schlesser, Szomor György, Békefi Viktória, Savanyu Gergely, Nagy Gábor és Kósa Zsolt látható.A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában készülő előadás az 1697. szeptember 11-én lezajlott világtörténelmi jelentőségű esemény előtt tiszteleg. Ekkor a Savoyai Jenő által vezetett egyesült keresztény seregek Zenta határában meghatározó csatát nyertek a török haderővel szemben.A darabhoz egy werkfilm is készült, amelyben Rúzsa Magdi énekli a női szólamot. A népszerű vajdasági származású énekesnő először dolgozott együtt Szarka Gyulával, így a mostani közös számuk is premier. – Zentán énekelhettem először színpadon könnyűzenét. Soha nem felejtem el. Többször léptem ott fel az ifjúsági játékokon egy-egy dallal mint zenét szerető lányka, most pedig a sors finom játékaként esélyt kaptam, hogy egy olyan történethez csatlakozhatok, amivel én is tudok visszaadni valamit a szeretetért, bizalomért, egy út kezdetéért – nyilatkozta Rúzsa Magdi a dal felvétele után.Az énekesnőt elsőre megfogta Szarka Gyula szerzeménye és annak üzenete. – Azt mondta nekem egyszer valaki, az ember nem véletlenül születik oda, ahová kötik majd a gyökerei. Ezekre a helyekre pedig jó visszamenni, mert feltöltenek lelkileg, testileg – hangsúlyozta Rúzsa Magdi, aki a bemutatóra ugyan nem tud elmenni Zentára, de tervezi, hogy mindenképp megnézi majd az előadást.

Teljes verzió