– A tágabb családi környezetből kapott mintáinkhoz később is ragaszkodunk, és nemcsak azokhoz, amelyek az életünket segítik, megkönnyítik, hanem sokszor azokhoz is, amelyek szenvedést okoznak – tudtuk meg Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeutától. – Ennek a pszcihológiai hátterében az áll, hogy rendkívül fontos az életünkben a biztonságérzet, és azt érezzük biztonságosnak, ami ismerős, ami megszokott. 

A családi minták három–négy vagy akár még több generáción keresztül adódnak tovább. Ellessük a szüleinktől például azt, hogy hogyan kezelik a konfliktusokat, hogyan beszélnek egymással. 12 és 22 éves korunk között általában megfogadjuk, hogy mi így biztosan nem fogjuk csinálni, azonban rendkívül fontos, hogy legyen egy arra vonatkozó perspektívánk is, hogy hogyan fogjuk, vagyis alakítsunk ki egy saját mintát.

– Minden újonnan kialakuló párkapcsolat két minta összekapcsolásából születik – folytatta a klinikai szakpszichológus. – A kettő metszetéből lesz egy saját minta, amit majd továbbadunk. Ha nekem valamire nincs mintám, akkor jó esetben a másiknak lesz – így fejlesztjük egymást. Ha viszont nem szánunk megfelelő energiát az összecsiszolódásra, az párkapcsolati problémákat eredményez.

Izgalmasabb azonban a problémák helyett a lehetőségekkel foglalkoznunk. A párkapcsolat 2–3. éve között életfeladat a közös minták kialakítása – a legapróbb praktikumoktól a bonyolultabb kérdésekig. Ez egy konfliktusosabb időszak, ami nem megúszható. Amikor látszólag butaságokon vitatkozunk, azok nem butaságok, hanem a kapcsolat építőkövei. Ha sikerül átverekednünk magunkat rajtuk, az fejleszti a kapcsolatot.