VIII. Soproni Metál Invázió
2024. 09. 25. | Kóczán BálintIdén már nyolcadszor csapnak a húrok közé a metálzene képviselői: szeptember 28-án ismét megrendezi a Soproni Metál Inváziót az Innistrad.
A könnyűzenét népszerűsíti interaktív énekórák keretében Sárdy Barbara. A soproni énektanár, előadóművész tavaly már több soproni és környékbeli oktatási intézményben tartott órát, idén pedig folytatódik a „suliturné”.
– Túlzás nélkül mondhatom, hogy a résztvevő diákok mindenütt érdeklődéssel, nyitottan fogadták ezt a kísérleti programot, és lelkesedéssel vettek benne részt – kezdte Sárdy Barbara.
A Sárdy Énekiskola már tizenkettedik éve működik Sopronban és Budapesten, és pályázati úton nyerte el a Nemzeti Kulturális Alap támogatását interaktív énekórák megrendezésére oktatási intézményekben.
– Lényegében ez egy egyszeri, 90 perces program – iskolánként –, amely során célunk, hogy megteremtsük az éneklés felszabadító, közösség-összetartó, léleképítő erejét egy „rendhagyó” énekóra keretein belül, és bemutassuk az éneklésben való fejlődés irányait, lehetőségeit – mesélte nagy lelkesedéssel Barbara. Az interaktív énekóráknak tíz soproni és környékbeli iskola adott helyszínt.
– A fő koncepció az, hogy a könnyűzene-oktatást kísérleti tapasztalatszerzés útján kidolgozott módszerekkel integráljuk a hivatalos tantervbe. Ebben a projektben mi a tapasztalatgyűjtő és szintetizáló beszámolónkkal veszünk részt. Novemberben és decemberben eljutottunk az Eötvös-, a Széchenyi-, a Berzsenyi-, az Orsolya-gimnáziumba, a Deák téri, a Gárdonyi, a Hunyadi, a nagycenki és a sopronkövesdi általános iskolákba, sőt, végzős óvodapedagógusoknak is tartottunk egy előadást – fejtette ki az énektanár.
Az órákon – az interaktív jellegéből adódóan – a hallgatóság „belekóstolhatott” hangképző, beéneklési, szólaméneklési, improvizációs vagy épp zeneszerzési gyakorlatokba.
– A fiatalok a feladatok során olyan tehetségről tettek olykor tanúbizonyságot, hogy az nekem is meglepetést okozott – mondta Sárdy Barbara. – Rengeteget tanultam a közös munka során, amely tudással úgy érzem, gazdagíthatom az énekiskolámban zajló képzést. Az énekórák megvalósításában nagy segítségemre voltak az osztályokat, résztvevőket, kórust szervező pedagógusok, valamint tanítványaim, akik közül ketten–hárman valamennyi helyszínre elkísértek.
2023-ban folytatódik a „suliturné”, van, ahová visszatérnek, de újabb iskolák is érdeklődtek a program iránt. Nyáron pedig immár harmadik alkalommal, új formában rendezik meg a Soproni Énekestábort.
Idén már nyolcadszor csapnak a húrok közé a metálzene képviselői: szeptember 28-án ismét megrendezi a Soproni Metál Inváziót az Innistrad.
A cipő ápolása nemcsak az igényes megjelenés alapfeltétele, de a lábbeli élettartamát is megnöveli. Ma már minden eszköz a rendelkezésünkre áll a gyor...