A zenében képzelik el a jövőt
2025. 10. 29. | Kóczán BálintEgyre gyakrabban lehet hallani a Sense It Out formációról. A soproni zenekar megnyerte a Sop-Rock tehetségkutatót, ami még jobban beindította a szeker...
Különleges koncertre készül zenekarával, a soproni Passion Projecttel Kiss Noró. A gitáros–énekes kilépett komfortzónájából, és új területeken is kipróbálja magát.
– Milyen bulira hangol a Passion Project?
– Ez egy igazi őszi Project lesz november 8-án a Búgócsigában a Moszkva Térrel közösen. Ebben az időszakban valahogy mindenki még egy utolsó, nagy tombolásra kapható a karácsonyi hajtás előtt. Ennek próbálunk eleget tenni.
– Mitől lesz különleges a mostani koncert?
– Utoljára a Csigában 2023 decemberében játszottunk. Annyi minden történt velünk időközben, de egy Passion-buli hangulatának „újraérzése” már nagyon érett bennünk, és lelkesen készülünk rá. Remélem, akik szeretnek bennünket, ugyanígy gondolják, és velünk együtt szórakoznak majd.
– Mi a helyzet most a Passion Projecttel, hiszen ahogy említetted, csaknem 2 éve léptetek színpadra a Búgócsigában…
– Próbálok mindig óvatosan fogalmazni és tervezni, mert más, amit szeretnénk és más, ahogy az élet, az időnk engedi. Annyi biztos, hogy nem fogunk ennyit várni egy következő koncertre. Sőt, volt egy tervünk, de sajnos, nem jött össze. Annyit viszont meg ígérek, hogy a következő koncertünk nagyobb durranás lesz, de a mostani buli is emlékezetesnek ígérkezik…
– Több területen is találkozhatunk a neveddel…
– Hála az égnek, nem unatkozom! Jön a két szilveszteri színházi gála, amiben szerepelek én is. Izgalmas kihívás, ha kilépek a komfortzónámból valami új dolog miatt. Az év eleje a Petőfi Bandről szól majd: több felkérés futott be már most, és egy nagy Petőfi színházas koncert is megvalósulni látszik tavasszal.
– Más formációban is zenélsz?
– Úgy érzem, a Wonder Modells zenekar is halad előre. Szeretem csinálni, izgalmas, hogy nem frontemberként vagyok jelen, hanem mint másodénekes. A szólófellépéseim egy kiállításmegnyitón vagy ünnepi műsorban is izgalmasak. Egyre több felkérés érkezik, és közben Kónyai Flóri remek hegedűs barátommal is vannak közös terveink. Emellett Tóth Betti vendégeként szintén gyakran zenélhetek. És öröm számomra, hogy közben Szénási Dia énekesnővel létrejött egy új zeneiduett-formációnk, amivel Ausztriát céloztuk meg. Szóval nem panaszkodom, miközben a színházi munkáim is egész embert kívánnak. Szeretem, hogy izgalmas a munkám és a mindennapi életem, amihez a jó időbeosztás elengedhetetlen.
Passion Project 2025: A népszerű soproni formáció jelenlegi tagjai: Haris Lőrinc, Kiss Noró, Kóbor Péter, Mikó Gábor, Papp Attila és Szántó Tamás.
Passion Project koncert: November 8., szombat 19 óra, Búgócsiga Akusztik Garden. Egy este tele jókedvvel, slágerekkel és táncolható dallamokkal a Snow Patroltól a Kings Of Leonig, a Foo Fighterstől egészen a Måneskinig – mindenki megtalálja a kedvencét.
Egyre gyakrabban lehet hallani a Sense It Out formációról. A soproni zenekar megnyerte a Sop-Rock tehetségkutatót, ami még jobban beindította a szeker...