Második otthona Sopron
2026. 04. 08. | Kóczán BálintLabán Roland ma már sokak számára ismerős Sopronban. A fiatal színművész több darabban is bizonyított, úgy érzi, igazán megtalálta a helyét a leghűség...
Nagypénteken Sopronban mutatja be Kisfaludy Zsófia különleges, Reménytövis című estjét, amelyben kortárs költőink istenes versein keresztül vall hitéről. A városhoz sok szállal kötődő színésznő az anyaság hatására sok mindent átértékelt, és más került élete középpontjába.
– Az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált az életedben a hit, és ennek egyik fontos állomása lett a Reménytövis. Mit is takar ez valójában?
– A Reménytövis a Magyar Művészeti Akadémia hároméves ösztöndíjprogramjának keretén belül jött létre. Szerkesztettem egy antológiát, amelybe a rendszerváltás óta megjelent istenes verseket gyűjtöttem össze 130 magyar költőtől. Ezekben a kereséstől kezdve az istenkapcsolaton át, a kételyeken és félelmeken keresztül a bizonyosságig mindenféle mű található, közel 300 darab. Ezekből kiválasztottam a számomra legfontosabb harmincat, összefűztem őket, és Barkó Laura csodálatos zenei világával kiegészítve megszületett ez az előadói est.
– Mitől lesz különleges a soproni program?
– Nagy hangsúlyt kap a hatvanperces estben a zene: egyrészt a Laura által megzenésített verseket énekeljük ukulele- vagy citerakísérettel, másrészt az elhangzó művek hangulatát erősítik fel a különböző effekthangszerek, mint a xilofon, a koshi vagy a nyelvdob. Egy különleges lelki és zenei csemege lesz, egy közös belső utazás, ahol mindenki találhat a saját élethelyzetéhez kapcsolódó gondolatot.
– Közeleg húsvét. Mit jelent számodra a hit?
– Isten és a benne való hit egy olyan védőhálót nyújt nekem, ami minden helyzetben megtart, a könnyű és a nehéz pillanatokban egyaránt. Nagyon sokszor érzem az életem történéseiben Isten gondviselését, és tudom, hogy a kételyeim, hibáim ellenére „Isten úgy szeret, ahogy vagyok, nem kell hozzá egyéni csúcsot úsznom” – ahogy Lackfi János is írja egy versében.
– A férjedet is ennek köszönhetően ismerted meg, és időközben édesanya lettél. Ez miben változtatta meg az életed?
– Sok mindent átértékeltem, és más már a prioritás. A színpadon például fontos, hogy olyan feladatot, szerepet csináljak, aminek értéke és értelme van. A családom pedig számomra az első. A másfél éves kisfiam a legnagyobb erőforrás az életemben, a férjemmel odáig vagyunk a huncut kis kacagásáért, öröm nézni, ahogy napról napra fejlődik. Belőlük töltekezem.
– Milyen érzés visszajönni Sopronba?
– Sopron a második otthonom, így olyan, mintha hazamennék. Hat évig játszottam a Petőfi Színházban, nagyon meghatározó időszak volt ez az életemben. Sok emlék köt ide, no, meg olyan mérföldkövek, mint a My Fair Lady, a Valahol Európában, a Bál a Savoyban vagy a Chicago főszerepei, ezért mindig különleges érzés visszatérni Sopronba.
– Mi teszi ki az életedet a következő hónapokban, és most min dolgozol?
– Harmadik éve vagyok a Magyar Színház társulati tagja, és hálás vagyok, hogy visszavártak a babázás után. Jelenleg színházi nevelési előadásokat tartok délelőttönként, majd áprilisban kezdem próbálni a Wonderland (Alice Csodaországban) musical egyik főszerepét, az Őrült Kalapost. Közben pedig sok helyre hívnak minket a Reménytövissel is, szóval szépen alakul minden az életemben, áldottnak érzem magam.
Reménytövis – Zenés versfüzér Istenről
Április 3., péntek 18 óra, Munkácsy terem. Szerkesztette és előadja: Kisfaludy Zsófia színművész – próza, ének. Közreműködő zeneszerző: Barkó Laura előadóművész
Labán Roland ma már sokak számára ismerős Sopronban. A fiatal színművész több darabban is bizonyított, úgy érzi, igazán megtalálta a helyét a leghűség...
Fonogram-díjat zsebelt be a soproni kötődésű Wall Of Sleep a The Kingdom című albumával. Bátky Zoltán szerint ez az elismerés üzenet lehet a fesztivál...