Itt az első nagylemez!
2024. 09. 18. | Kóczán BálintLélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
Vida-Veres Imola új dallal jelentkezett, amely egy nemzetközi dalszerzőkurzus keretében született. Szólóprojektje a zenei utazáson kívül egy önismereti folyamat része is.
– Miről szól az új dal, hogy született meg?
– Novemberben jelentkeztem egy online dalszerzőkurzusra, amit az egyik zenei példaképem, a Brooklynban élő, Grammy-jelölt Becca Stevens hirdetett meg. Egy húszfős csapatba kerültem tehetséges és elszánt zenész–dalszerzőkkel a világ minden tájáról. Becca vezetésével két intenzív hónapon át együtt tapasztalhattuk meg a dalszerzés erejét, és aktív feladatokon keresztül megismerhettük a zeneírás legkülönbözőbb fortélyait. Ebben a rendkívül inspiráló közegben született meg a Joni című dal.
– Különlegesen alakult a dalszöveg megírása is?
– A csoportban megadott kifejezéseket kaptunk, amelyek alapján mindannyian elkészítettük a saját szövegváltozatunkat. Nagyon érdekes volt látni, hogy mindenki teljesen mást hozott ki az alapanyagból.
– Joniról mit kell tudni?
– A dal egy Joni nevű nő története, de lényegében nem is az alak a főszereplő, hanem a lelkiállapota. Talán mind voltunk már olyan helyzetben, hogy az életet átszaladva örökös nyugtalanságtól hajtva töltjük a napjainkat, közben pedig kétségbeesetten vágyunk a nyugalomra. Joni egy ilyen lelkiállapotban ébred fel az álmából, de ezen a friss tavaszi éjszakán történik valami, ami hirtelen egy pillanatra megállítja az időt. A lány ebben a pillanattöredékben mintha meglátná magát kívülről, és valami megmagyarázhatatlan nyugalom vesz erőt rajta, ami arra készteti, hogy ezúttal ne fusson el.
– Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál szólóprojektedben?
– Ezek a felvételek mind a saját zenei utazásom mentén készülnek. Szerencsés vagyok, hogy a családom mindenben maximálisan támogat. A férjemmel mindketten újabb és újabb alkalmakat, lehetőségeket kutatunk, hogy az életünk minél nagyobb szeletét szenteljük a zenének, a kreativitásnak, a tanulásnak. A technikai tudás megszerzése mellett ez egy nagyon fontos önismereti folyamat is.
– A pandémia is segíti az alkotást?
– Az alkotásnak a legnagyobb része nincs helyhez, alkalomhoz kötve. Ötleteket, zenei gondolatokat mosogatás közben, séta alkalmával, éjszakai álmatlanság idején is el lehet csípni. A pandémia annyiban még segíti is ezt, hogy egyfajta felfokozottabb, éberebb szellemi és lelkiállapotban vagyok, fogékonyabbnak, befogadóbbnak érzem magam.
Lélekkarcoló címmel elkészült a Betti mondta zenekar első albuma. Tóth Betti zeneszerző–énekessel az alkotás folyamatáról is beszélgettünk.
A hidegebb napok beköszöntével kezdünk bekuckózni, és egyre fontosabbá válik, hogy mi vesz körül bennünket. Szépen lassan érdemes ráhangolódnunk a tél...