Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Húszéves a soproni RPG
Az RPG tagjai (balról jobbra): Szabó Zoltán (Zola), Tschürtz László, Sörtély (Söri) Attila, Szukits Gábor, Tímár István (Pityke)

A hazafiságnak állítanak emléket a soproni zenészek

Húszéves a soproni RPG

| Kóczán Bálint | Sztárok

Születésnapi koncertre készül az RPG. A 20 éves soproni formáció mellett fellép még az országosan is népszerű Aktuális, illetve a Rumproof március 21-én a Hangárban.

– 20 évvel ezelőtt pattant ki a fejemből, hogy egy olyan zenekart szeretnék alapítani, amely tisztelettel fordul a múlt felé, megbecsüli a jelen értékeit, és a jövő építését is fontos feladatának tekinti – mesélte Sörtély Attila, a 20 éves RPG zenekar alapító-frontembere. – Számomra ez a hazafiságot jelenti. Ez az eszme adja mind a mai napig a zenekar működésének alapját és értelmét.

A zenész ennek szellemében kezdte el felkeresni régebbi társait, barátait, és arra a döntésre jutott, hogy első és második világháborús katonadalokat dolgoznak fel hardcore-, illetve rockstílusban.

– Gőzerővel vetettük bele magunkat a közös munkába, így a dalszövegek felkutatása, gyűjtése gyorsan sikerült hagyományőrző barátaink segítségével – folytatta Sörtély Attila. – Ezáltal meglepően hamar koncertképessé is vált zenekarunk. Egy idő után pedig egyre több helyre hívtak minket országszerte.

Söri úgy fogalmazott, büszkék mind a két évtizedre, amit a zenei világban eddig eltölthettek, hiszen többnyire jó emberek vették körül a csapatot, sok barátot ismerhettek meg a fellépéseik során, és sok-sok biztatást kaptak a közönségtől. Ez számukra mindig új lökést adott a folytatáshoz.

Március 21-én méltó esttel szeretnék megünnepelni az RPG alakulását a Hangár Music Gardenben, ahol többen is fellépnek majd.

– Nagy örömmel és lelkesedéssel készülünk a jubileumi koncertünkre, ez mindegyikünk életében meghatározó pillanat lesz. Az estre meghívtuk az Aktuálist, illetve a pécsi Rumproof zenekart. Ezzel is szeretnénk növelni az est színvonalát, mindkét együttes népszerű ebben a műfajban.

A rendezvénnyel a soproni Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesületet is támogatják.

Az alapító úgy gondolja, az RPG formációból sikerült kihozni azt, amit elterveztek, szép 20 év van a hátuk mögött.

– Megalapítottuk az RPG akusztikus formációját, amellyel több rendezvényen, megemlékezésen is részt vettünk már. Azt tervezzük, hogy ezzel a felállással egy lemezt is kiadunk majd a közeljövőben. 

RPG 20. születésnapi koncert:

Március 21., szombat, Hangár Music Garden, 20 óra Aktuális, 21 óra Rumproof, 22 óra RPG

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Második otthona Sopron

Második otthona Sopron

2026. 04. 08. | Kóczán Bálint

Labán Roland ma már sokak számára ismerős Sopronban. A fiatal színművész több darabban is bizonyított, úgy érzi, igazán megtalálta a helyét a leghűség...

Fonogram-díjas zenekar

Fonogram-díjas zenekar

2026. 04. 15. | Kóczán Bálint

Fonogram-díjat zsebelt be a soproni kötődésű Wall Of Sleep a The Kingdom című albumával. Bátky Zoltán szerint ez az elismerés üzenet lehet a fesztivál...