Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Húsz éve a színpadon
A Zanzibar együttes tagjai folyamatosan próbálnak és készülnek a soproni koncertre.

A Zanzibar legnagyobb slágereit is elhozza Sopronba

Húsz éve a színpadon

| Kóczán Bálint | Sztárok

Imádják Sopront a Zanzibar tagjai. A népszerű formáció október 30-án 19 órától ad akusztikus koncertet a GYIK Rendezvényházban. Terecskei Ritával beszélgettünk a zenekar elmúlt 22 évéről.

– Mit jelent nektek a soproni buli?

– Már nagyon várjuk, egy teljesen új műsorral készülünk. Folyamatosan próbálunk, és azon dolgozunk, hogy újraértelmezzük a régi dalokat. Azzal a koncepcióval indultunk neki, hogy legyen kicsit maibb, legyen játékosabb. Némelyik dal új életre kelt, de közben a régi klasszikusok is úgy szólalnak meg, ahogy a közönségünk megszokta azokat.

– Mennyire volt nehéz összeállítani a repertoárt?

– Nagyon izgalmas volt összeválogatni a műsort: természetesen játsszuk azokat a „kötelező” dalokat, ami nélkül nincs Zanzibar koncert. Így aztán lesz a „Szólj már”, a „Szerelemről szó sem volt”, de két olyan dal is felcsendül, amit évek óta nem játszott a zenekar. Talán a legizgalmasabb az lesz, hogy megemlékezünk az idén 20 éves „Nem vagyok tökéletes” lemezünkről. Ennek a címadó dalát átdolgoztuk Gerendás Danival. Ez is hallható lesz új köntösben, amelyből egyébként majd klip is készül.

– Sopronról milyen élmény, emlék ugrik be?

– Mindamellett, hogy kivétel nélkül mindannyian imádjuk a várost, a sok év alatt rengeteg élmény kötődik hozzá! Szinte mindig úgy szerveztük, hogy koncert után csak másnap menjünk haza. Valahol még meg is van a kép, ahogy Doni és kis Sidi lovagolnak, de felejthetetlen volt az is, amikor ellátogattunk a Taródi várba, sőt még három téglát is beleépítettünk. 2014-ben a soproni koncerten tért vissza Gabszi. Egyszer úgy döntöttünk, hogy koncert után rögtön indulunk haza, de olyan vendégszerető volt mindenki, hogy amire összeszedtük a csapatot, mégiscsak reggel lett.

– Miként érintett benneteket a pandémia?

– Az elmúlt bő egy év több tekintetben is mélyen megrázott bennünket, sok mindent megéltünk, de már túl vagyunk az apátián, és rég nem tapasztalt örömmel zenélünk ismét. A járvány megtanított minket a hétköznapi dolgok tiszteletére. A mostani koncertsorozatunkat egyébként a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

– Sok formáció retró korszakát éli. Ti hogy érzitek?

– Sok olyan családdal találkozunk a koncertjeinken, akik gyerekek voltak a kezdetekkor, most pedig elhozzák a saját gyermekeiket, és együtt éneklik a dalokat. Mi erre büszkék vagyunk! 22 éves a zenekar, egy csodálatos korszakban született a kilencvenes évek végén. Azóta is ugyanúgy lelkesedünk a zenélésért.

– Lesznek még új Zanzibar dalok?

– Hát persze, de nem tudjuk, hogy mikor. Van egy csomó félkész dal, amikor eljön a pillanat, befejezzük őket.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...