Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Célba ért a fiatal énekesnő
Doja Cat, azaz Amalaratna Zandile Dlamini

Célba ért a fiatal énekesnő

| Munkatársunktól | Sztárok

Bár itthon talán még nem annyira ismert, de világszerte egyre népszerűbb Doja Cat. A csinos énekesnő életét gyerekkora óta meghatározza a zene, legújabb klipjét több mint 100 millióan látták.

Nicki Minaj közreműködésével készített vadonatúj remixet Say So című slágeréhez Doja Cat. A dalhoz még korábban egy különleges videó is készült, amely a hetvenes évek diszkóvilágát idézi. De mit is kell tudni az amerikai hölgyről, akinek a kisfilmjére már több mint 100 millión klikkeltek a YouTube-on? 

Amalaratna Zandile Dlamini már kicsi korában megízlelhette a show-business világát, hiszen családjában szinte mindenkit vonzottak a művészetek. Édesapja zeneszerző, színész, filmproducer és mindössze kilencesztendős volt Doja Cat, amikor egy Amy Winehouse lemezt kapott tőle. Az előadó elmondása szerint ez óriási hatással volt rá, zongorázni tanult, dzsessztánc órákra kezdett járni, és egyre komolyabb hangsúlyt kapott életében a zene.

A csinos énekesnő középiskolás éveit zeneszerzéssel, szövegírással töltötte, és egyre szélesítette kapcsolatrendszerét. Több dalt is írt, feltöltötte a világhálóra, majd törölte, mert nem volt elégedett vele, de tizenkilenc esztendősen, 2014-ben megjelent első hivatalos kiadványa, a Purrr! öt dallal.

Ezután folyamatosan jöttek ki a Doja Cat szerzemények, míg végül 2018-ban látott napvilágot első stúdióalbuma, az Amala, amely nagyon szép sikereket ért el a slágerlistákon.

Az igazi áttörést az egy évvel későbbi Hot Pink hozta meg számára, amit nemcsak a rajongók szerettek nagyon, de a szakmától is kiváló kritikát kapott.

Idén a második kislemeze a Say So. A track már több mint 40 slágerlistán tarolt, a Billboard Hot 100-as listáján a hetedik helyig kúszott fel, ezzel is növelve Doja Cat hírnevét. A hetvenes évek által inspirált diszkófelvételt ismét pozitívan fogadták a kritikusok, a YouTube-on már 100 milliós nézettség felett jár. A Clash magazin pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy Doja Cat előadása mindig tökéletes. 

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...