Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
ByeAlex és a Slepp üzen

ByeAlex és a Slepp üzen

| Munkatársunktól | Sztárok

Magával ragadó dallal indította 2019-et a ByeAlex és a Slepp, valamint az AK26 formációból jól ismert Giajenno.

Az alkotópáros Anya című felvétele fontos üzenetet hordoz, emellett pedig kirobbanó refrénjével és zseniális verzéivel óriási slágernek ígérkezik. A dal születésének körülményeiről ByeAlex osztott meg részleteket. 

– A dalunk a magunkfajta ember története. Arról szól, hogy mind Giajj, mind én a névtelenség szürkeségéből küzdöttük fel magunkat. Szeretnénk azoknak az embereknek üzenni, akik minden nap küzdenek az életükért, és a remény az egyetlen kapaszkodójuk. Nekünk is így volt ez – mesélte az előadó.

A dal születésében Schnellbach Dávid, a Slepp gitárosa és Somogyvári Dániel producer is közreműködtek. A videoklipet Tembo (Alex társa a Senkise formációban) jegyzi, de a szervezésben Alexék sokat köszönhetnek a Miskolci Egyetemnek is. A felvétel a havas Avason készült, hiszen a miskolci szimbolika több jelentést is hordoz. – Az Avas azért főszereplő, mert ezen a telepen, illetve Miskolc létszférájában íródtak az első, ősi ByeAlex cuccok, mint például a „Csókolom” vagy a „Kedvesem” is.

Kapcsolódó cikkek

A színek pszichológiája

A színek pszichológiája

2024. 04. 10. | Madarász Réka

Nem is gondolnánk, hogy a színek milyen óriási szerepet játszanak az életünkben. A színválasztásaink tükrözik az élethez való hozzáállásunkat is. Az á...