Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Barbi nagy tervei
– Azon leszek továbbra is, hogy minél jobb előadóvá váljak – vallja Opitz Barbi

Barbi nagy tervei

| Kóczán Bálint | Sztárok

Opitz Barbit aligha kell bemutatni, hiszen 2017-ben megnyerte az X-Faktor hatodik szériáját, és azóta több dala is a slágerlistákat ostromolta. A tehetséges énekesnő élete tartalmas, hiszen a zene mellett tavaly leérettségizett, idén pedig jogsit és felsőfokú nyelvvizsgát szeretne.

– Hogy emlékszel vissza 2018-ra? 

– A tavalyi évem kimondottan szerencsésen telt. Nagyon hálás vagyok a családomnak, a barátaimnak, hogy támogattak és támogatnak mindenben, mellettem állnak, szeretnek és büszkék rám. Emellett hálás lehetek rajongóimnak, akik határtalan szeretetet, kedvességet nyújtanak nekem. A koncerteken szívből éneklik a dalaimat, és mindig feltöltenek pozitív energiákkal. Annyira lelkesen tudnak örülni nekem, hogy sokszor meghatódom ezen, és néha nem is bírom visszatartani az örömkönnyeimet. És boldogan mondhatom, hogy tavaly leérettségiztem.

– Mit vársz 2019-től?

– Azon leszek továbbra is, hogy minél jobb előadóvá váljak, és mindig tudjak valami pluszt mutatni a közönségnek. 2019-ben is szívvel-lélekkel dolgozunk az új slágereken, emellett bízom abban, hogy az év elején már megszerzem a jogsit is, és hogy idén felsőfokon sikerül levizsgáznom angol nyelvből.

– Miről szól legújabb dalod?

– A baráti féltékenységről, csalódásról szól a reggaeton műfajú Túlélem című legújabb videoklipes dalom. A videó kevesebb, mint három és fél hét alatt elérte a 3 milliós megtekintést, aminek nagyon-nagyon örülök.

– Van élményed Sopronnal kapcsolatban?

– Sopron egy gyönyörű város, és felléptem már ott a táncgála keretében, amit nagyon élveztem.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...