Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
B4: Betti és a négy fiú
A B4 nagyon jól érezte magát Tatusék konyhájában, fergeteges hangulatot teremtett a csapat. Fotó: Music & Jam – The Kitchen Session Live

Megalakult Sopron új zenekara – már várják az élő fellépést

B4: Betti és a négy fiú

| Kóczán Bálint | Sztárok

Sopron új zenekara is bemutatkozott a Music & Jam – The Kitchen Session Live sorozatban. Tatus konyhájában az a B4 formáció játszott, amely soproni zenészekből jött össze Tóth Betti ötlete alapján. Az énekesnőt faggattuk a B4-ről.

– Téged régi kapcsolat fűz a zenéhez. Mikor kezdődött?

– Tulajdonképpen már gyermekkoromban közel kerültem a zenéhez. Elvégeztem a zeneiskolát zongora szakon, kórusban énekeltem, népi zenekarban zenéltem, valamint a színház és egy alternatív zenekar jelentették számomra a szárnybontogatás színtereit. Aztán tizenöt évig a családanya hivatásomnak éltem, majd a Sárdy Barbara énekiskolájához való csatlakozás igazi fordulatot hozott az életemben.

– Így jött az önálló zenekar ötlete?

– Az éneklés és fellépések mellett alkotóként is elkezdtem tevékenykedni, és azóta is folyamatosan születnek saját dalok. Még 2019 őszén Barbi ösztönzésére kezdtem el megkeresni a zenekar tagjait.

– Miért B4 a nevetek?

– Úgy érzem, határozott mondanivaló és közlésmód jellemzi a formációt, sallangoktól mentesen. Ezért lett a zenekar neve: B4. Jelentése: Betti és a négy fiú.

– Ki az a négy fiú?

– Lakatos Levente basszusgitárossal már korábban többször zenéltem együtt. Az ő zenei alázata, pontossága, kifinomult zenei ízlése első perctől magával ragadott. Balogh Gábor gitárossal egy rendezvényen találkoztam, ahol csodálattal és elismeréssel hallgattam virtuóz, mégis lélekkel teli játékát. Taschner Róbert billentyűst ismerőseim ajánlották figyelmembe. Hatéves kora óta koptatja a fekete és fehér billentyűket. Csóka Csaba dobost is ajánlás után kerestem meg. Tizenegy éves kora óta zenél. A Kőbányai Zenei Stúdióban szerzett emelt szintű zenész végzettséget.

– Milyen műfajt képviseltek?

– A dalokban megjelennek a blues, rock, funky és egyéb zenei stílusok elemei is. Kizárólag saját zenét játszunk. Ez alól csak a Kitchen Session kedvéért, annak szabálya miatt tettünk kivételt, mert a konyhaprojektben egy cover dalt (feldolgozást) kötelező játszani.

– Milyen volt fellépni Tatus konyhájában?

– A hangulat fergeteges volt. A vendéglátók profizmusa, vendégszeretete, a hangosítók szakmai tudása és hozzáállása mind hozzájárultak az „Év koncertje” képzeletbeli tiszteletdíj elnyeréséhez. Nagyszerű, hogy ezzel a kezdeményezéssel Tatusék lendületben tartják a Sopron környéki zenei életet ebben a terhelt időszakban.

– További tervek?

– Kész van egy lemezre való anyagunk, amit szeretnénk megjelentetni, és több videoklipötletünk is van. Reméljük, hamarosan már élőben is bemutatkozhatunk a soproni közönségnek.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...