Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Ákos új albumán lányával is énekelt

| Munkatársunktól | Sztárok

Négy év után új stúdiólemezzel jelentkezett Ákos, amelyen lánya is közreműködött. Az album Idősziget címmel gazdag képanyaggal, harminckét oldalas füzettel jelent meg CD-n, emellett elérhető a digitális zenei felületeken is.

Az anyagon tizennégy dal kapott helyet, amelyből tíz vadonatúj szerzemény és négy sikerdal a Hazatalál EP-ről – újramaszterelt formában. A slágervárományos számok mellett még egy különlegességet is tartogat a kiadvány: Ákos tizenhét éves lánya is bemutatkozik rajta, szerzőként és énekesként egyaránt. 

A felvételeket a nagysikerű, 150 ezres látogatottságú Turné 2019 koncertjei között rögzítették, keverték és maszterelték Ákos hangstúdiójában. Az érett hangzásvilágú lemez a Xolar Stúdió eddigi legkomplexebb projektje, amelyen a ’80-as éveket idéző, jól ismert szintetizátorhangzás mellett bonyolult vokálok, oldschool jellegű dob- és gitárfelvételek hallhatók.

– Évek óta dolgozunk ezeken a dalokon. Az első akusztikus gitáros demókat a szintirock turnénk kellős közepén rögzítettem 2013-ban – emlékezett vissza a Kossuth-díjas Ákos. – Az Idősziget-albumot komoly mérföldkőnek tartom: a címadó dalban minden benne van, amit erről a műfajról az elmúlt 30 évben megtanultunk. A Néma fohász az első szólólemezem akusztikus világába, a Csend leszek a szintipop korszakba repíti a hallgatót. Az Elhiszem zenéjét Anna lányom jegyzi, vele mindig nagy élmény együtt énekelni, és ezúttal a közönség is hallhatja az eredményt.


Kapcsolódó cikkek

Itt a medvehagymaszezon

Itt a medvehagymaszezon

2024. 04. 03. | Németh Kinga

Gyermekkori elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri gondok – napjainkban mindegyik népbetegségnek számít. De mit tehetünk a megelőzésükért, hogy...