Mivel az öltözékeket szabók készítették kézzel, a konfekcióipar megjelenése előtt nem voltak meghatározott ruhaméretek. Az első világháború után azonban a manufaktúrák igyekeztek megtalálni a módját annak, hogy olcsón tudjanak előállítani sokféle ruhadarabot. Eleinte a méreteket a lányok életkora határozta meg, aztán a gyártók rájöttek, hogy időt és pénzt takaríthatnak meg, ha általános megoldással hozakodnak elő. 1939-ben az USA Mezőgazdasági Minisztériuma közel 15 ezer nőt vizsgált meg 58 különböző méretfajta alapján, amiből öt specifikus maradt meg, amelyeket a mai napig használunk: súly, magasság, mell, derék és csípő. Rövid időn belül a kategorizálás beépült a divatiparba. Az elmúlt 20–30 évben megfigyelhető, hogy egyre népszerűbbé vált a hiúságméretezés. Rájöttek, hogy az emberek hajlamosabbak megvásárolni egy ruhadarabot, ha a címkén lévő méret kisebb. Erre az ideális női testalkat „elvékonyodása” még egy lapáttal rátett. A számok egyre csökkentek, míg végül 1995-re egy teljesen új mérettáblázat került a forgalomba. Egy 2008-ban hordott 36-os méretű ruha 1958-ban körülbelül 42-es vagy 44-es méretnek felelt volna meg. A jelenség az utóbbi időben még drasztikusabb méreteket öltött: az 1995-ben még 34-es vagy 36-os számmal jelölt ruhadarabok 2011-re már 32-es számmal a címkéjükön kerültek a polcokra. A tanulság mindebből csupán annyi, hogy a méretezéssel egyáltalán nem érdemes foglalkozni. Vegyünk olyan ruhákat, amelyek az előnyös tulajdonságainkat hangsúlyozzák – függetlenül attól, mi van a címkéjükön. 

A helyzetet nehezíti, hogy többféle méretezés létezik. Ha tanácstalanok vagyunk a ruhavásárlásnál, érdemes az üzlet (netes rendelés esetén a webshop) saját mérettáblázatát áttanulmányoznunk, és annak megfelelően választanunk.