Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A művész nem unatkozik

A művész nem unatkozik

| Kóczán Bálint | Sztárok

Savanyu Gergely életében is sok változást hozott a mostani rendkívüli helyzet. A Soproni Petőfi Színház társulatának népszerű színművészét arról is faggattuk, miként alkalmazkodik a koronavírus-járvány okozta változásokhoz.

– Hogy éled meg a mostani helyzetet?  

– Az én életemben is nagyon sok változást hozott a járvány. Bár nincsenek előadások és próbák a színházban, és egy kicsit többet vagyok otthon, de a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) helyi elnökeként, illetve az országos elnökség tagjaként a rendkívüli intézkedések elrendelésével nagyon sok új feladatom lett. Miután a SzíDoSz országos szinten is reprezentatív érdekképviseletnek minősül, így mind a Pro Kultúra vezetésével, mind a kulturális kormányzattal másodpercenként tartjuk a kapcsolatot. Videókonferenciákon veszek részt, amelyek nyilván a helyzethez igazodva, szinte a meghirdetésük pillanatában kezdődnek, így csak ennek figyelembevételével tervezhetem az életem.

– Egy állandóan mozgó színésznek miként változtak meg a napjai?

– Túl az érdekképviseleti munkán nagyon sok új típusú feladat talált meg. Egy részét mi eszeltük ki. Ilyen volt például a március 15-i online ünnepség, amelynek egyik ötletgazdája voltam, operatőrködtem, verset mondtam, rendeztem. De ilyen új feladat az is, hogy a Soproni Tankerülethez tartozó első osztályos gyerekeknek a távoktatás keretében az oktatási segédanyagokat prezentáljuk a kollégáimmal. Ez azt jelenti, hogy a városi televízió stúdiójában a napi tananyaghoz tartozó meséket, verseket, dalokat – a távoktatást tartó pedagógus irányításával – felolvassuk. Ezen kívül pedig a színház közösségi oldalaira gyártjuk az online tartalmakat.

– Hogyan tekintesz a következő időszakra, mit tervezel?

– Muszáj bizakodóan tekinteni a jövőbe. Előbb-utóbb ez a helyzet véget ér. Ha a szakszervezeti vezető szól belőlem, akkor azt mondom, hogy talpra kell állítani a gazdaságot, amelyben a kultúra segítő erejének megkerülhetetlen szerepe lesz. Ha a színész énem szól, akkor pedig azt mondom, hogy a most szerzett új tapasztalatokat felhasználva kell a szakmámat újragondolnom. Ez azt jelenti, hogy a most – főleg az online térben – kialakuló új művészi nyelvnek meg kell találni a hiteles formáját a színpadon.

– A színháznál is változások léptek életbe. Mit gondolsz, mikortól áll vissza a rendes élet?

– A Pro Kultúrában most arra számítunk, hogy nyáron a barlangszínház évada már le tud menni. Ha esetleg mégsem, az megint más helyzetet eredményez. Az ősszel induló új Petőfi színházas évadot is át kellett terveznie az igazgató úrnak. Az idén elmaradt előadásokkal indítjuk jövőre a szezont.

Kapcsolódó cikkek

30 év: St. Martin jubileuma

30 év: St. Martin jubileuma

2024. 03. 20. | Kóczán Bálint

Sopronhoz sok szállal kötődik a pályája harmincadik évfordulóját ünneplő St. Martin. A világhírű szaxofon- és pánsípművész, zeneszerző, Szentmártoni I...