– Korábban három évig játszottál városunkban, miért döntöttél úgy, hogy visszatérsz a Sopron Baskethez?

– Azért tértem vissza, mert Sopron számomra az otthon. Ennél a csapatnál töltöttem a legtöbb időt Ausztrália és Németország mellett, szóval ez nekem szó szerint olyan, mintha hazatértem volna. Úgy érzem, itt szívesen látnak, érzem a támogatást a csapat és a szurkolók részéről is. Ez egy nagy, boldog család!

– Hogy értékeled saját játékod, mennyire tudtál formába lendülni Sopronban? Elégedett vagy a csapat eddigi szereplésével?

– Az elmúlt években sokat fejlődtem játékosként és emberileg. Amikor Sopronban játszottam, minden évben nyertünk valamit, szeretném ezt az örökséget folytatni. Ehhez sok energia kell, amiben úgy gondolom, a szurkolók nagyon sokat segítenek. Tudom, hogy nem nyerhetünk meg minden meccset, de sok esetben kevésen múlik a siker. Ami a saját játékomat illeti, november óta sokkal magabiztosabb lettem. Amikor megérkeztem, először meg kellett tanulnom a figurákat, rá kellett éreznem, hogyan játszanak a többiek, mert bár Zsófival, Dalmával, Bettivel és Jecával kosaraztunk már együtt korábban, a többiek játékstílusát meg kellett szoknom, ahogy az edzői felfogást is. De mindenki nagyon kedves és segítőkész. Azt mondták, hogy csak legyek önmagam. Tudják, milyen játékos vagyok, ezért nem volt nehéz összhangba kerülni a csapattal.

– Változott valami a bajnokságban az alatt az idő alatt, amíg nem Sopronban játszottál? Milyen a mostani színvonal?

– Most sokkal nehezebb dolgunk van. Több versenyképes csapat van, és azt mondom, hogy a magyar az öt legjobb európai bajnokság egyike. Folyamatosan, évről évre fejlődik. Például most is van három csapat az Euroligában, több együttes is indult az Európa Kupában, és ez a fajta hírverés nemcsak a kosárlabdára, hanem az egész országra jó hatással van.

– Azt nyilatkoztad: pályafutásod csúcsát jelentette, hogy a magyar válogatottal Eb-résztvevő lettél. Elképzelhető, hogy magadra öltsd még a nemzeti együttes mezét?

– Remélem! Nagy megtiszteltetés, hogy egy országot képviselhetek, küzdhetek az országomért. Felemelő volt, hogy azon tizenkét játékos között lehettem, aki magára ölthette a magyar válogatott mezét, amikor az egész világ figyelt, ez hatalmas sikerélmény. Eddig egyszer adatott meg egy Eb-n, és fantasztikus volt, meglátjuk, lesz-e még rá lehetőségem a jövőben. A hangulat, a csapattársak nagyszerűek voltak, megtanultam a magyar Himnuszt, amelyet együtt énekeltünk a többiekkel ezeken a meccseken, valamint a magyar bajnoki döntőkön. Ezek olyan pillanatok, amelyekre hihetetlenül büszke vagyok: sosem gondoltam volna, hogy megtanulok egy himnuszt egy idegen nyelven, hatalmas mérföldkő volt ez az életemben és a pályafutásomban!